A Martonosi Szivárvány Óvoda meghívására, szakmaiságra épülő látogatást tettünk testvértelepülésünkön április 26-án.
A pályázat célja, hogy támogatást biztosítson a Fehér Ignác Tanulmányi Ösztöndíj segítségével a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező, tehetséges algyői tanulóknak.
Azokat a családokat várják a Bóbita Bölcsődébe április 17-én és 18-án, akik a 2024/25-ös nevelési évben bölcsődei szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Délelőtt 9 és délután 3 óra között van mód a beiratkozásra a Tiszavirág utca 44. szám alatti intézményben.
A pályázat célja, hogy támogatást biztosítson a Fehér Ignác Tanulmányi Ösztöndíj segítségével a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező, tehetséges algyői tanulóknak.
Az ősz igen mozgalmasan telt az algyői Bóbita Bölcsődében. Családi délutánt tartottak, szakmai napot rendeztek és kiállítást is nyitottak, amelyen a saját készítésű fejlesztésű játékokat mutatták be.
Algyő Nagyközség Önkormányzata Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve kiírja a 2024. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.
Az algyői Bóbita Bölcsőde harmadik hónapja nyújt szolgáltatást az újonnan átadott épületben, amely a Tiszavirág utca 44. szám alatt található. Az intézmény népszerű, betelt a 60 férőhely.
A bölcsőde régi épületét 25 millió forintból újította fel az önkormányzat. A megszépült környezet az Algyői Szivárvány Óvoda kiscsoportosainak az új otthona lett.
Elkészült a Tiszavirág utcában településünk új bölcsődéje, amely már 60 férőhellyel várja majd a gyerekeket. Az új intézmény csaknem 900 millió forintba került.
Az Algyői Egyesített Szociális Intézmény Bóbita Bölcsőde pályázatot hirdet az alábbi munkakörökre: bölcsődei kisgyermeknevelő; adminisztrátor; dajka; konyhai kisegítő.
2023-2024 nevelési évre a szabad férőhelyek száma 14.
Az algyői Bóbita Bölcsőde 2022.12.24.-2023.01.01. között zárva tart. Nyitás 2023.01.02. Az algyői Bóbita Bölcsődében jelenleg minden hely foglalt. Az intézmény teltházzal működik.
A család- és gyermekjóléti szolgálat feladata a helyi szintű észlelő- és jelzőrendszer működtetése. E tevékenysége során a különböző szakmai fórumok (esetkonferencia, szakmaközi megbeszélés, éves tanácskozás) összehívása mellett, felhívja a jelzőrendszer tagjainak figyelmét jelzési kötelezettségük írásban történő teljesítésére.
2022. augusztus 31-én a Bóbita Bölcsődében családi napot tartottunk, ahová sok szeretettel vártuk leendő és már bölcsődébe járó gyermekeket és szüleiket.
Algyő Nagyközség Önkormányzata a 2022/2023. tanévtől továbbra is támogatást biztosít a bérlet megvásárlásához. Vátozás történt a támogatás formáját illetően.