Az Alkotóházban kéthetente rajz foglalkozást tartunk. Vezetője Magyarné Varga Anna amatőr festő. A foglalkozásokon való részvételre minden korosztály számára van lehetőség.
Az Örökség nemzeti folk-rock együttes, amely a Kormorán együttes tagjaiból alakult. Repertoárjukban a már ismert dalok és új szerzemények szerepelnek, melyek ötvözik a népies hangzást a rockzenével. Szabadság és Szerelem című, 2015. tavaszi koncertturnéjuk egyik állomása az Algyői Faluház.
Az Algyői Faluház és Könyvtár, valamint Algyő férfinépe szeretettel meghív minden algyői hölgyet 2015. március 6-án, pénteken 17 órára a Faluház színháztermébe, ahol átadják Nőnapi szeretet-ajándékukat.
A Németh László Városi Könyvtár adott otthont Belovainé Bakos Erika első kiállításának. Az alföldi táj szépségeit, illetve azon keresztül a múlt elevenségét elevenítette fel 13 festményén és 14 fotóján, amelyet két hétig tekinthetnek meg az érdeklődők.
Kézimunkáznak, és egymástól tanulnak trükköket, új módszereket. Az algyői Alkotóházban nagymamák és unokák lelik örömüket az alkotásban és az adakozásban.
Február 26-án (csütörtökön), 16 óra 30 perctől kézműves foglalkozás gyerekeknek, a Faluház előcsarnokában. A gyerekek krepp papírból készíthetnek ajtódíszeket.
Második önálló fotókiállítása nyílt Gaál Györgyi vásárhelyi pedagógusnak péntek délután az algyői Faluházban.
Hagyományos Farsangi vetélkedőnket február 20-án, pénteken 17:30 órától rendezzük a Faluházban. A programra 6-8 fős baráti társaságokat, családokat, civilszervezeteket várunk.
Algyői klubunk közgyűlésén jelen volt Molnár Áron polgármester úr, dr. Palotai Jenő nyugalmazott ezredes megyei elnök és Dékány Lajosné t. főtörzsőrmester megyei titkár-helyettes, a klub teljes tagsága és vezetősége. Az elmúlt évben végzett munkáról Leléné Juhász Erika számolt be, sok értékes rendezvény, koszorúzás, kirándulás, ifjúsági tábor, rendszeres helyi közéleti jelenlét és együttműködési tevékenységet említett meg.
2008 októberétől indult hódító útjára a Firkin zenekar, amely a kelta bulizene féktelenül szerethető műfaját honosította meg Magyarországon. Azóta több mint 300 koncertet adott az együttes itthon és külföldön is. 2015. február 21-én megérkeznek Algyőre is!
A 2012. július 1-jétől hatályos, a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló, 2012. évi XXX. törvény ösztönzésére az elmúlt két és fél évben számos értéktár jött létre az országban és kialakult a hungarikumok és nemzeti értékek szerkezete.
A Metamorf Színház előadását láthatják az érdeklődők 2015. január 30-án, pénteken 19 órától az Algyői Faluházban.
A Gyevi Art Kulturális Egyesület Alkotók Köre tagja, Magyarné Varga Anna amatőr festő decemberben közös kiállításon vett részt. A kiállítás a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Irodája által szervezett képzőművészeti képzés résztvevői alapján szerveződött.
Az Algyői Teátrum nyitó előadása méltón vezette a nyár elejéig tartó színházi évadot. Benkő Péter és Kurkó József verses estje a magyar kultúra hetében szép emléket állított a magyar nemzeti nyelvünk értékes kincseinek.
A Faluház és Könyvtár gazdag programsorozattal készült a kultúra napjára, ahol minden korosztály megtalálhatta a kedvére való rendezvényt. Már hagyománnyá volt, hogy délelőttönként mesefoglalkozással készülünk az óvodásoknak a Könyvtárban. Csütörtök este a Faluházban Csókási Kata Nóra tűzzománc-kiállítását tekinthettük meg a Galériában. Majd a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) zenés, verses játékát tekinthettük meg a Klubteremben, amely a „Legjobban vágyom a mézízű sorsra” címet kapta.