A Szent-Györgyi Albert Rotary Club minden évben adventi jótékonysági eseménysort rendez Szegeden a Klauzál téren. Ez évben Algyő is csatlakozott ehhez a folyamathoz. Ennek részeként december 18-án, a Klauzál téren adott műsort az MVM Rotary Advent színpadon az Algyői Szivárvány Óvoda csoportja.
Karácsony előtt évek óta kézműves foglalkozásra hívjuk az alkotni vágyókat az Algyői Tájházba. Idén is számos kis és nagy gyermek, szülő és barátnő vett részt alkotó programunkon.
Elismerést kaptak tagjaik, közösen ünnepelték az idősek napját, találkozón vettek részt és megtekintették Szegeden a Munkácsy-kiállítást. Az Algyői Szőke Tisza Nyugdíjasklub mozgalmas októberét Némethné Vida Zsuzsanna foglalta össze.
November elején az Algyői Foltvarrók Köre birtokba vette a Civilházat. A két alkotó nap folyamán két különleges foltvarró oktató adta át tudását.
Egy közösség életében nagy dolog, ha olyat tud létrehozni, amely nem csupán egy szűk körnek, de a világ magyar nyelvű alkotóinak is felkelti a figyelmét, szinte várják az újabb kiírást, hogy részt vehessenek a megmérettetésen. Ilyen a 2017-ben létrehozott Jelek Irodalmi Pályázat...
Olyan szerencsések lehetünk, hogy magunkénak tudhatunk egy varázslatos mesekönyvet. Egy igazi, minden szempontból algyői mesekönyvet. Illés-Süli Rózsa kicsik és nagyok örömére mesél benne a Cickafarkrét és lakóinak nem éppen hétköznapi mindennapjairól.
Hegedűs Edit már 12 éve dolgozik azért, hogy a fiatalok és az idősebbek megszeressék a néptáncot. A 2022-ben Alkotói díjjal elismert tanítónő nemcsak a tánc szeretetét adja tovább, hanem egy olyan közösséget kovácsolt össze, akik nemcsak a hagyományőrzésben vesznek részt együtt, de a mindennapokban is számíthatnak egymásra...
Idén Eger városának foltvarrói látták vendégül az ország patchwork rajongóit a Magyar Foltvarró Céh évente megrendezett Országos Foltvarró Fesztiváljára. A három napos rendezvénysorozat szombati napján látogattunk el, az Algyői Foltvarrók Köre tagjai.
Évről évre megcsodálhatjuk az Algyői Foltvarrók Körének munkáit a kiállításaikon és gyönyörködhetünk az aprólékos műremekeken. Az, hogy a csapat idáig eljutott és töretlenül alkotnak, nagymértékben egy embernek köszönhető, aki ezt összefogja, irányítja és motiválja.
A kosárfonás régi, hagyományos mesterség, azonban egyre kevesebb kézművest lehet találni, aki őrzi még a gyevi kosárfonók titkait. Szalmáné Simon Éva Alkotó-díjas szakemberünk nemcsak ismeri csínyjt-bínyját ennek a technikának, de szívesen tanítja is azt.
A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott A Szakkör programon 2023-ban számos mesterség bemutatásával indult ingyenes foglalkozássorozat. Ezek közül a Gyevikult Nkft. nemezelést harmadik, vesszőfonás szakkört második alkalommal hirdetett meg az Algyői Tájházban. Az itt készült alkotásokból nyílt kiállítás.
Hagyományőrzés új köntösben. Papp Csilla Alkotó-díjas kézművesünk a sujtás ékszerkészítés mestere. Olyan formákat álmod meg és hoz létre, amelyek nemcsak az ékszert teszik egyedivé, hanem annak a viselőjét is.
Az Algyői Falunap egyik kiemelt rendezvényeként az Algyői Foltvarrók Köre 15. jubileumi kiállítása nyílt meg. 2009-ben nyolc fővel indult a szakköri foglalkozás, jelenleg 15 fővel járnak tárlatokra, fesztiválokra.
Ebben az évben a Harry Potter megjelenésének 25. évfordulóján 3 fordulós játékot hirdetett az Algyői Könyvtár. A versenyt a Hajnali Hárpiák csapata nyerte meg.
Alkotó díjas kézműveseinket bemutató rovatunk áprilisi főszereplője Molnáré Süli-Zakar Zita, aki csodálatos alkotásokat készít agyagból. Műveivel sokszor találkozhattunk már algyői kiállításokon, most pedig azok elkészítésének hátteréről beszélgettünk.