Ezen a napon megemlékeznek arról, hogy Magyarországon az első pesti bölcsőde 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit. Algyőn az ünnepség arról is szólt, hogy egy éve adták át a Bóbita Bölcsőde új épületét.
Az intézmény vezetése évértékelőjében elmondta, hogy jelenleg 55 kisgyermek jár a bölcsődébe, valamint az épület, és az itt folyó szakmai munka regionális szinten is elismert.
Molnár Áron megköszönte, hogy fáradhatatlanul dolgoznak a legkisebbekért, biztosítva a családok számára a korosztályspecifikus ellátást és a támogatást. Kifejtette, hogy a bölcsődékre, a bölcsődei dolgozók munkájára nagy szükség van.
A szerződés aláírása ma megtörtént a kivitelező és az önkormányzat között. A munkálatok az új bekötőúttól a Téglás utcáig tartó szakaszt érintik, ahol szélesítik az utat, szegély és kerékpáros sáv készül, illetve egy leálló sáv a Téglás és a Kastélykert utca kereszteződésénél.
Szeptember harmadik hetében őszi foglalkozásra invitáltuk az óvodásokat az Algyői Tájházba. A téma a kukorica feldolgozása volt. A kicsik-nagyok kipróbálhatták, hogyan kell kukoricát morzsolni és a lemorzsolt szemeket ledarálni. Megtudhatták mire lehet használni a megmaradt csuhét és csutkát.
Hegedűs Edit már 12 éve dolgozik azért, hogy a fiatalok és az idősebbek megszeressék a néptáncot. A 2022-ben Alkotói díjjal elismert tanítónő nemcsak a tánc szeretetét adja tovább, hanem egy olyan közösséget kovácsolt össze, akik nemcsak a hagyományőrzésben vesznek részt együtt, de a mindennapokban is számíthatnak egymásra...
Idén Eger városának foltvarrói látták vendégül az ország patchwork rajongóit a Magyar Foltvarró Céh évente megrendezett Országos Foltvarró Fesztiváljára. A három napos rendezvénysorozat szombati napján látogattunk el, az Algyői Foltvarrók Köre tagjai.
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az Algyői Polgármesteri Hivatal személyes ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint változik 2024. október 1. napjától.