A pécsi lakatfalak adták az ötletet a Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Körének, hogy helyben is létrehozzanak egyet. Péntektől bárki felhelyezheti a szeretetet jelképező lakatját a könyvtár előtti korlátra.
Szeretetlakatfallal gyarapodott pénteken Algyő. A könyvtár előtti korlátra most már bárki felhelyezheti párjával, családjával, barátaival a összetartozásukat jelképező lakatot. Mindennek a kezdeményezője a Gyevi Art Kulturális Egyesület Tollforgatók Köre volt. A szervezet vezetője, Ménesi Lajosné lapunknak elmondta, amikor szeptemberben Baranya megyében kirándultak, akkor Pécset is útba ejtették, ahol három lakatfal is van már, és ezeket látva döntöttek úgy, hogy Algyőn is létrehoznak egyet.
Kiemelte, ez nemcsak a szerelemről szól, hanem az itt elhelyezett lakatok a szeretetet jelképezik, így a párok mellett a családokat, a baráti társaságokat és a különböző csoportokat is hívják, hogy helyezzék el a szeretetet jelképező lakatjukat a korláton.
Hozzátette, azért ezt a helyszínt választották, mert a könyvtárt nagyon sokan látogatják, így bíznak benne, hogy minél többen csatlakoznak majd a kezdeményezéshez.
Az első szeretetlakatot természetesen a kör tagjai helyezték fel, ezzel is megpecsételve hosszú évek óta tartó barátságukat. Ménesi Lajosné megjegyezte, éppen pénteken mutatták be a könyvtárban a második kötetüket, valamint egy héttel korábban az ünnepi képviselő-testületi ülésen alkotói díjban részesültek, ezért ez volt a legalkalmasabb időpont a fal felavatására és a lakatjuk elhelyezésére.
A piros lakatot rögtön követte egy kék is, amelyet Oláh Ernő és felesége, Oláhné Süli Ilona helyezték el, köztük már több mint 50 éve tart a szerelem és a szeretet, ezt erősítették most meg. Oláh Ernő elárulta, már mindkét gyermekük házasságban él, de mindkét esküvő után örömapaként arra hívta fel a figyelmet, hogy az ő családjukban válás nincs. Szerencsére nem is történt ilyesmi, azóta már négy unokájuk is született – tette hozzá.
A kör új, Lélektükör című kötetéről egyébként azt érdemes tudni, hogy istenes verseket tartalmaz, amelyek többnyire a helyi írók tollaiból származnak, de Hódmezővásárhelyről és Budáról is érkezett írás a 90 oldalas könyvbe. A művet Kovács Miklós útszéli keresztekről készült grafikái teszik még látványosabbá.
Forrás: Délmagyarország
Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata „Identitástudat erősítése Csongrád-Csanád vármegyében” című projekt keretében igyekszik elősegíteni a hátrányos helyzetű lakosság (gyermekek, idősek, fogyatékkal élők, nők romák, mélyszegénységben élő) felzárkózását, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítását...
A Kastélykert utca felújítása során a szerdai és csütörtöki napon (2025.04.16-17.) a Vállalkozó elkezdi az aszfalt kötőréteg beépítését.
Újfajta mozgásforma várja az érdeklődőket a Faluházban. Bár az 50 év feletti korosztályt érinti a foglalkozás, nemcsak szeniorokat vár Pataki Sándorné Marika, akivel erről a tánc fajtáról beszélgettünk.
Április 5-én indult el a gyermekhorgász szakkörünk az algyői horgásztavak partján. A GYEVIÉP NPKft., az Algyői Természetvédő Horgászegyesület, Sarok Krisztián e.v., a Tiszai Horgászbolt és a lelkes szülők együttműködésének eredménye: horgászat, vízpart, mosolygó gyerekek, természet, jó hangulat, formálódó közösség!
Március során több tornán és rendezvényen is részt vettek, minden alkalommal bizonyítva tehetségüket és kitartásukat.