Az eredetihez képest két és fél órával elolt finálékat már napfényes időben, Kopasz Bálint kezdte meg, és a 2019-es szegedi viadalon 1000 méteren, Kanadában a királyszám mellett K–2 500-on is győztes sportoló megszerezte a negyedik világbajnoki címét is, ezúttal K–1 500-on verte meg a mezőnyt.
Világbajnokságot még nem nyertem nem olimpiai számban, úgyhogy ez az első világbajnoki aranyam 500 egyesben, nagyon örülök neki, és annak is, hogy egy ilyen kemény mezőnyben tudtam nyerni. Az előfutamokat nézve is lehetett látni, hogy nagyon jó formában van a mezőny, lényegében szinte minden nagy név itt volt, így a legszebb, legjobb érzést nyerni – mondta Kopasz Bálint a versenyt követően.
Kopasz hozzátette, olyan nagy esőben, mint a középdöntő, még nem is versenyzett, de azért sok nehéz körülmény közepette sportolt már, így nem érte váratlanul.
Szombat délután jöhet az újabb megméretése, ezúttal olimpiai számban, K–2 500 méteren címvédőként indulnak Nádas Bencével.
„Van egy nap pihenőnk, ennek bőven elégnek kell lennie arra, hogy regenerálódjak, és az izmok is, amelyek a mostani táv végére elfáradtak. Most csak másfél percről beszélünk, ezt gyorsan ki kell pihenni” – tette hozzá az immár négyszeres világbajnok kajakozó.
forrás: index.hu (Borbély László)
Magabiztos játékot mutatva tudott győzni vasárnap NB II-es felnőtt női csapatunk... Remek játékkal folytatták a bajnokságot U12-es fiaink... Nem sikerült a pontszerzés U17-es lányainknak Békéscsabán... Nem bírták tartani az iramot U20-as fiaink a bajnokesélyes ellen... Hazai pályán is folytatódott veretlenségi sorozata az U18-as fiú csapatunknak.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat¬egészségügyi Főosztálya Algyő, teljes közigazgatási bel- és külterületére megfigyelési körzetet rendel el magas patogenitású madárinfluenza miatt.
Egyetlen ponttal előzi meg a Mórahalmot az Algyő, amely meglepetésre odahaza kapott ki a Makótól. Az algyőiek Bogdán átlövésével kerültek előnybe, csakhogy a szünet után Frank Boldizsár előbb kiharcolt, és értékesített is egy tizenegyest, majd egy kontrát vitt végig a Maros-parti gárda, amelyet ismét Frank fejezett be.
A Wemsical és az Algyői Generációk Egyesülete 2023. december 1. és december 17. között jótékonysági gyűjtést szerveznek.
Kapronczay Éva selyemfestő szinte varázsol a színekkel és a mintákkal. Olyan egyedi darabok kerülnek ki a kezei közül, amelyek nemcsak időtállóak a divat szempontjából, de egyediek és különlegesek is. A rajztanárból lett alkotóval beszélgettünk.