2023. november 14-én délután Algyőn ismeretlenek betörtek egy családi házba, ahonnan pénzt és ékszereket loptak el. Önkormányzatunk azonnal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, valamint a sértettekkel, és lehetőségeihez mérten támogatta a nyomozati munkát. A kamerarendszernek, valamint a gyors nyomozati munka során keletkezett információknak köszönhetően sikerült beazonosítani a tetteseket, akik a gyanú szerint több lakásbetörést követtek el az egész ország területén.
A rendőrségre 2023. november 14-én délután érkezett bejelentés, hogy Algyőn ismeretlenek betörtek egy családi házba, ahonnan pénzt és ékszereket loptak el. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek és feltűnt nekik egy gyanús autó, ami többször megfordult a településen a betörést megelőzően. Még aznap délután újabb hívás érkezett Sándorfalváról, másnap pedig Ásotthalomról, ahol a sértettek szintén betörésről tettek bejelentést. A rendőrök időközben azonosították a betörők által használt járművet, valamint az is kiderült, hogy a páros feltételezhetően az ország több városában követett el hasonló bűncselekményeket. A Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai 2023. november 16-án megállapították a férfiak személyazonosságát, valamint tartózkodási helyüket. A detektívek a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályával együttműködve egy fővárosi bevásárlóközpont parkolójában elfogták őket. A grúz állampolgár férfiak Csongrád-Csanád vármegyében csaknem 5 millió forint kárt okoztak az áldozatoknak.
Lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás ellenük. A feltételezett elkövetőket a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.
Gratulálunk a rendőrség munkatársainak a bravúros nyomozáshoz, és köszönjük a gyors, szakszerű intézkedést.
A rendőrséggel együttműködve a mostani esetet elemezni fogjuk, és a tapasztalatokat hasznosítva további intézkedéseket fogunk tenni Algyő kiemelkedően jó közbiztonságának megtartása érdekében.
Magabiztos játékot mutatva tudott győzni vasárnap NB II-es felnőtt női csapatunk... Remek játékkal folytatták a bajnokságot U12-es fiaink... Nem sikerült a pontszerzés U17-es lányainknak Békéscsabán... Nem bírták tartani az iramot U20-as fiaink a bajnokesélyes ellen... Hazai pályán is folytatódott veretlenségi sorozata az U18-as fiú csapatunknak.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat¬egészségügyi Főosztálya Algyő, teljes közigazgatási bel- és külterületére megfigyelési körzetet rendel el magas patogenitású madárinfluenza miatt.
Egyetlen ponttal előzi meg a Mórahalmot az Algyő, amely meglepetésre odahaza kapott ki a Makótól. Az algyőiek Bogdán átlövésével kerültek előnybe, csakhogy a szünet után Frank Boldizsár előbb kiharcolt, és értékesített is egy tizenegyest, majd egy kontrát vitt végig a Maros-parti gárda, amelyet ismét Frank fejezett be.
A Wemsical és az Algyői Generációk Egyesülete 2023. december 1. és december 17. között jótékonysági gyűjtést szerveznek.
Kapronczay Éva selyemfestő szinte varázsol a színekkel és a mintákkal. Olyan egyedi darabok kerülnek ki a kezei közül, amelyek nemcsak időtállóak a divat szempontjából, de egyediek és különlegesek is. A rajztanárból lett alkotóval beszélgettünk.