× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Kopasz Bálint: most úgy tervezem, hogy Párizs után abbahagyom

|
2022. november 14. | Sport

A magyar szövetség által ismét az év legjobb férfi kajakosának választott Kopasz Bálint azt mondta, jelenlegi terve az, hogy a 2024-es párizsi olimpia után befejezi a pályafutását. 

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 25 éves sportoló az M1 csatornának úgy nyilatkozott, hogy addig azért vannak még nagy céljai.
„Két fő motivációm van. Az egyik, hogy K-1 1000 méteren 3:20 perc alá menjek, ami nem lesz könnyű, sőt, kifejezetten nehéz lesz, hiszen egy brutál erős hátszél kell ahhoz, hogy ez teljesülhessen. Meg egy nagyon jó forma. A másik pedig csapathajóban, mondjuk K-2 500 méteren, amely a K-1 1000 méter után a legértékesebb férfiszám, egy (olimpiai) aranyérem. Ez lenne a nagy álom” – fogalmazott az algyői kajakos, Kopasz Bálint.

Remek közös munka

Elmondta, hogy továbbra is remek a közös munka édesanyjával, edzőjével, Demeter Irénnel, Párizsig mindenképpen együtt dolgoznak, és utána dönt arról, hogy folytatja-e a pályafutását.
„Most úgy tervezem, hogy abbahagynám a párizsi olimpia után” – jelentette ki.

Minél több verseny

A jövő évi terveivel kapcsolatban Kopasz úgy nyilatkozott, hogy minél több számban és minél több versenyen szeretne indulni, a duisburgi kvalifikációs világbajnokságon pedig meg akarja nyerni fő számát, az 1000 méter egyest, Nádas Bencével pedig 500 párosban szeretnék folytatni a sikereket. A duó idén a vb-t és az Eb-t is megnyerte a régi-új olimpiai számban.

Díj anyának és fiának

Október végén a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) 18 kategóriában díjazta az idei év legjobb sportolóit és trénereit, és köszöntötte a sportág két új mesteredzőjét is. A gyorsasági kajakosoknál Kopasz Bálint és Rendessy Eszter, a kenusoknál pedig a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám, illetve a Bragato Giada, Nagy Bianka duó lett 2022 legjobbja, míg a legjobb edzőnek Kopasz Bálint felkészítőjét, egyben édesanyját, Kopaszné Demeter Irént választották.
A maratoni szakágban a kajakos Boros Adrián és Kiszli Vanda, valamint a kenus Kövér Márton és Kisbán Zsófia kapta az elismerést, az év edzője pedig Gannoruwa Levente lett. A parasportolóknál Kiss Péter Pált, Varga Katalint, illetve Pruzsina Istvánt díjazták.
A sportágban a közelmúltban két új szakember – Csipes Ferenc és Hadvina Gergely – kapott mesteredzői kitüntetést, a nevük ezúttal került fel a szövetség székházában álló márványtáblára. A két új taggal immár 52 név szerepel az MKKSZ mesteredzőket megörökítő márványtábláján.

 

További hírek

Algyőn egyre többen pattannak nyeregbe vagy rollereznek munkába, iskolába, ügyeket intézni vagy épp kikapcsolódni. A kerékpározás nemcsak gyors és gazdaságos, de javítja a közérzetet, csökkenti a stresszt, és hozzájárul egy élhetőbb községhez is.

2025. május 12. | Egészség, életmód Bővebben

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Társaságunk, az MVM Démász Áramhálózati Kft. a közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, az alábbi időszakokban és területeken. Ezen időszakokban a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.

2025. május 08. | Gazdaság Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet Algyő, Kosárfonó utca 16/7. számú lakásingatlan és Algyő, Kosárfonó utca 16/10. számú kedvezményes használatára az alábbi feltételekkel.

2025. április 30. | Önkormányzat Bővebben

Szemléletformáló programelemként 2025.04.26-án sok  fantasztikus, kézzel készített műalkotás született a gyerekek kezei alatt, különféle újrahasznosított anyagokból – csomagolófólia, pisztáciahéj, borosdugó, fém doboz, karton és még sok más "kincsből"!

2025. április 30. | Kultúra Bővebben

A Kormányhivatal a madárinfluenza megbetegedés, valamint az esetleges továbbterjedés megakadályozása miatt megfigyelési körzeti zárlatot rendelt el.

2025. április 29. | Gazdaság Bővebben

×