Gyöngysorok egy költőnő tollából

Csak néhány éve él Algyőn, máris sokan olvasták és olvassák sorait Bogdán Zsuzsannának. A Szolnokról falunkba költöző édesanya Gyöngysorok című kötetét már az algyőiek is megismerhették, hiszen testközelből mesélt annak megszületéséről az Algyői Könyvtárban. A Hírmondóval, ahol már több verse is megjelent, a verseiről beszélgetett.

Mikor kezdett el versírással foglalkozni?

2018-ban kezdtem el írni, először csak egy füzetbe. Abban az évben olyan mélységű dolgok történtek velem, aminek a hatására az írás felé fordultam. Egyfajta kapaszkodó volt ez számomra, amiben nagyon hittem. Kezdetben csak magamnak, mintegy önterápiaként írtam, később pedig ebben találtam meg az önkifejezés módját.

Mit jelent az Ön számára ez a fajta önkifejező mód?

Az írás gyógyító hatású. A segítségével elfeledett és elfojtott érzelmek is felszabadulhatnak, de segít kifejezni az éppen aktuális érzelmeket is. Írás közben lehetőség van ezeknek a teljes megélésére, ezáltal képes arra, hogy megnyugvást és megkönnyebbülést okozzon. Éppen ezért én nem csak verseket írok, hanem életmeséket is.

Milyen témák ihletik meg?

A versek mindig akkor születnek, amikor valami nagyon mélyen megérint. Nagyon ritka az, hogy egy téma talál meg, sokkal inkább az a jellemző, hogy csak leírom azt, amit legbelül érzek. A verseim ezért nem kötött formában íródnak.

Szokott-e Algyőről írni?

Két éve költöztünk Algyőre, de a családom révén  gyerekkorom óta sokszor jártunk itt. Nagyon szeretek itt élni, és bár verset még nem írtam Algyőről, de volt olyan pillanat, ami annyira megérintett, hogy le is írtam.

Vannak olyan pillanatok. Olyan igazi nagybetűsek. Amikor elakad a szó és az ember csak azt érzékeli, hogy megtalált valamit. Hogy ez pontosan az, amit keresett. 
Valahol a lelke mélyén mindig is erre vágyott.
Amikor úgy érzi, hogy megérkezett. 
Oda, ahol lennie kell. Ahol lennem kell.
Pedig amikor elindultam, még nem tudtam, hogy hová megyek. Amikor regisztráltam egy foglalkozásra, nem tudtam, hogy mire számítsak. Csak azt, amit bárki más is tudhat erről.
De ahogy beléptem a kapun, abban a pillanatban megérintett valami kimondhatatlan. 
Úgy álltam ott, mint akit elvarázsoltak.
Legszívesebben végigsimítottam volna a kezemmel a lócán. Csak egy picit megérintettem volna a kredencet. Csak leültem volna a kemence patkájára a fonott szakajtók közé. Megsimítottam volna mindent, amit lehet, hiszen mindenfelől ismerős tárgyak köszöntöttek.
Ez a pillanat most olyan volt a Tájházban.
A nagybetűs.

Kortárs szerzők vagy inkább a nagy klasszikusok írásait olvassa szívesen?

Klasszikus költők verseit mindig szívesen olvasom, de tagja vagyok egy irodalmi csoportnak, ahol gyakran találkozom kortárs versekkel is. 

Hogyan született meg a mostani kötet ötlete?

A Gyöngysorok című verseskötetem a Mályvavirág Alapítvány gondozásában jelent meg, a Manna FM rádió támogatásával. Az alapítvánnyal 2018 óta van kapcsolatom, a mályvalányok akkor nyújtottak segítő kezet, amikor a legnagyobb szükségem volt rájuk. Azóta nekem is az volt a vágyam, hogy valamilyen módon én is segíteni tudjak. Eközben elindítottam a saját oldalamat, és amikor először tettem fel verseket, csak remélni tudtam, hogy valamilyen úton eljutnak azokhoz, akiket meg tudnak érinteni. Akik szeretni tudják őket.
Elteltek az évek és egyre több visszajelzés érkezett, mégis hihetetlenül megtisztelő érzés volt, amikor tavaly kaptam egy felkérést Tóth Icótól, a Mályvavirág Alapítvány elnökétől és azután hanganyag készült a versekből. Lassan egy éve a Manna FM rádióban hallhatóak a verseim és azóta nagyon sok kedves üzenetet kaptam. A Mályvavirág Alapítvány pedig ebben az évben kiadta könyv formájában a verseket és belefűzte az idei Európai Méhnyakrák Megelőzési Hétbe.
A kötet címe Gyöngysorok. A gyöngy egy olyan jelkép, amit az alapítvány már évek óta használ. A gyöngyfűzés pedig egy hagyomány a rendezvényeken, ami az összetartozást jelenti. Ami összeköt bennünket. Ezért lett a kötetnek ez a címe.

Van-e célja az írásnak?

Sokan mondták már nekem, hogy olyan mintha helyettük vagy róluk írtam volna egy-egy verset, mert magukra ismertek benne.
Ennek azért is örülök, mert a célom mindig az volt, hogy valamit átadjak, közvetítsek.

Lámpagyújtogató 

Majd holnap már más szeretnék lenni.
Igazit tenni, 
úgy igazán.
Útra kelni, ha kigyúlnak fent a csillagok,
őrizni azt a végtelen álmot,
mi a felhők mögül is átragyog.
Zsákban vinni el a fényt oda,
ahol kitárul az éjszaka, 
pedig még épp csak nyújtózik a Hold, 
de fülébe
búcsúzóul 
a Nap valami titkot duruzsol.
És ha közben elfáradnék, 
s a fény nem lenne elég,
a kis lámpások közé ülve,
a tarisznyámból 
mondanék mesét.

Ön szerint van-e jövője az irodalomnak rohanó világunkban?

Szeretném hinni, hogy igen. Szerintem nagyon fontos, hogy néha meg tudjunk állni és ha a verseim ebben egy kicsit is segítenek, akkor az nagyon jó érzés.