× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Foltvarró és kézimunka kiállítás nyílt

|
2021. november 27. | Kultúra

Október 16-án rendhagyó kiállítást nyílt az algyői Alkotóházban, ahol az Algyői Foltvarrók Körének és a Fürge Ujjak Műhelyének tagjai tárták a nagyérdemű elé az elmúlt időszakban készült alkotásaikat. A ház szebbnél szebb textil és fonal csodákkal telt meg, amelyek zömében a járványidőszak alatt készültek, némelyik saját ötlet alapján, némelyik online térben tartott tábor alatt, de van olyan is, ami szűk körben összegyűlve vagy magányosan jött létre.

A tárlatot Füzesy István alpolgármester nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy a kiállított munkákat látva a csodálat és a meglepetés érzése töltötte el. – Csodálat, hogy Algyőn ilyen remekművek készülnek és öröm, hogy helyet tudunk adni ahhoz, hogy ezeket be tudják mutatni alkotók – hangsúlyozta.

Mint mondta, a foltvarrás az egyik legősibb kézimunka, ami Buddhától ered, ugyanis ő volt az első, aki kapott anyagdarabokból szőnyeget varrt. Hozzátette, az évtizedek során használati tárgyból művészeti terület lett, majd abból újra használati tárgy.

– A művészet, az esztétikum és a használhatóság szépen ötvöződik a foltvarrásban, amely végtelen tárháza a kreativitásnak. Ugyanakkor Fürge Ujjak Műhelye által is remek termékek készülnek, az unokáim is gyakran hordozzák magukkal a horgolt állatokat, sokan pedig a csodájára járnak annak, hogy Algyőn ilyen játékok készülnek – részletezte.

Az alpolgármester beszélt arról is, hogy a kézimunka méretes közösséget hozott létre a községben, azonban jó lenne, ha a fiatalok is bekapcsolódnának és a mostani tagok tovább tudnák adni a tudást a jövő generációjának, így 20-30 év múlva is ilyen kiállítás nyílhatna a házban.

forrás: Algyői Hírmondó


Kapcsolódó galéria: Algyői Foltvarrók Köre és a Fürge Ujjak Műhelye kiállítása (11 db kép)

Galéria további képei
 

További hírek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Algyő településen önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre a plakáton szereplő témakörben. Az összeírói munkát a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Statisztikai Elemző Központ Kft. fényképes igazolvánnyal ellátott kérdezői végzik.

2025. február 06. | Gazdaság Bővebben

Hétvégén izgalmas és lendületes mérkőzésekkel zajlott le az U10-es jégkorong bajnokság, amelyen négy csapat vett részt: az Algyői Olajosok, a Goodwill Pharma, a Hódmezővásárhelyi Pörgős Pengék és a Szarvasi JSE.

2025. február 05. | Sport Bővebben

Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy a Szegedi Vízmű Zrt. 2025.01.29-én (szerdán) 22:00 -tól 05:00 óráig hálózatöblítési munkát végez.

2025. január 28. | Gazdaság Bővebben

Szegedi Vízmű Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy az ivóvíz minőségének javítását célzó, hálózatöblítéssel járó karbantartási munkákat végeznek az alábbi helyeken:

2025. január 27. | Gazdaság Bővebben

Algyő Nagyközség 123/2024. (VI.27.) határozata szerint eljárás indult a Településrendezési eszközök részleges módosítására annak érdekében, hogy a MOL Nyrt. tervezett napelempark-területe egy telekkel kiegészülhessen.

2025. január 20. | Önkormányzat Bővebben

×