× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Ahol szükség van, ott segítség is van

|
2025. június 23. | Kultúra

Algyő egy olyan település, ahol jó élni, ahol jó együt lenni, ahol jó időt tölteni. Mert szép a környezet, jó programok vannak és számos kikapcsolódási lehetőség adott kicsiknek és nagyoknak. Mindemellett büszke algyőiek is lehetünk, hiszen van olimpikonunk, vannak világ- és európa bajnokaink, vannak kiemelkedő kézműveseink és a büszkeségeink sorába lépett most egy algyői basszusgitáros is, aki számos zenekarnak volt alapító tagja, szíve-lelke több csapatnak és most a Gypo Cirkusszal és Szirota Jenniferrel 2025-ben Magyarország dalát alkotta meg a Szél úgy beszél című szerzeményével.

Kecskeméti Sándor 1973-ban született Szegeden, majd Algyőn, a Szüret utcai családi házban nevelkedett. Zenei pályafutása 16 éves korában kezdődött, amikor Bakó Tibor kezei között gitározni tanult. 1989-ben megalakult az első algyői zenekara Sedativ névvel. Katonasága ideje alatt létrejött a Babybond trió, amellyel progresszív rock zenét játszottak. 1995-ben újabb algyői zenekart hívtak életre a Heaven’s Drinket. Ezzel a csapattal dirty rock and roll stílusban szólaltattak meg dalokat. A zenekar bázisa Algyő volt, de fellépési lehetőségük leginkább a szegedi Rock klubban adódott. 1996-2002 között Sanyi bekerült az Útközband zenekarba, amely egy ifjúsági party zenekar volt akkoriban. Gyakorlatilag a magyar rocktörténelem minden slágerét eljátszották.  2002-től négy zenekarban is játszott a TIRKE HoNoLULUban, a Coco Bongoban, a Tóth Bagi Band blues zenekarban, valamint a Trio Influ jazzes formációban is. 2003-ban meghívást kapott a Sun City zenekarba, amellyel a VIVA Év Felfedezettjei voltak. A Sun City után Sanyi 2 éven át a Volwoxban is gitározott, majd 2007-ben gondolt egyet és megalakította a Simons együttest. 2006-2012 között rengeteg szegedi és környékbeli zenekarnak volt oszlopos tagja. Játszott a Blues Bellben, a Fülig Jamben és a Sheketben is.

2011-ben megalakította a Gypo Circus zenekart, mert szeretett volna egy csapatot, amely igazi családként működik. A zenekar stílusának alakulásához hozzájárult Sanyi néptáncos múltja, valamint a Balkán zenei világa. Ez a temperamentum nagyon magával ragadta, ezért a Gypo Circus a Balkán stílus és a modernkori underground punk vegyítése lett. Az elmúlt évtizedben a zenekar meghatározó és népszerű ethno punk zenekara lett a magyar zenei életnek.

Kecskeméti Sándort Algyő Nagyközség Önkormányzata 2015-ben Alkotói díjjal tüntette ki.

2023-ban minden előjel nélkül Sanyi gerincvelő sztrókot kapott. Köldöktől lefelé onnantól nem tudott mozogni. Számtalan vizsgálat, 4 hónap a Neurorehabilitációs Osztályon, és sok álmatlan éjszaka az Országos Mozgásszervi Rehabilitációs Intézetben sem hozott eredményt vagy javulást. Bár Sanyi megtanult a kerekesszékkel bánni, elvégezni a mindennapi élethez szükséges teendőket, a számára az örömöt és a szabadságot jelentő színpadra nem tudott a saját lábán visszaállni. Rengeteget olvasott nemzetközi kutatásokat a gerincvelő sérülések gyógyításáról és folyamatosan ott élt benne a remény, hogy lesz valami, ami segíteni fog. Így jutott el egy argentín klinikához, ahol több mint két évtizedes tapasztalatta a hátuk mögött őssejt kezeléssel dolgoznak azon, hogy korábban járóképtelen emberek életminőségét javítsák. Egy két féléves kezelés Buenos Airesben azonban 60 millió forintba kerül, amely hatalmas költség a zenész számára.  

Országszerte több zenekar, szakmabéli és támogató fogott össze és kezdett el gyűjteni. Molnár Áron polgármester a 2025-ös Algyői Falunapok alkalmával a polgármesteri alapból 1 millió forinttal támogatta meg Kecskeméti Sanyit, hogy erősítse reményét a gyógyulásra. Az időközben létrehozott alapítványon keresztül most már minden magánszemély tudja segíteni a gyűjtést.

Segítsen Ön is, hogy egy algyői zenész talpra és ezáltal a számára világot jelentő a színpadra állhasson újra!

forrás: Algyői Hírmondó

 

További hírek

Tájékoztatjuk Tisztelt felhasználóinkat, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. 2025.07.23-án 09:00-tól 2025. 07. 23. 16:00-ig tartó időszakban Algyő településen minden gázmérővel rendelkező felhasználót érintően az üzemeltetésben lévő földgázszállító gázvezeték rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez.

2025. július 10. | Gazdaság Bővebben

Algyő Nagyközség nevében Molnár Áron polgármester SPORTLÖVŐ VÁROS kitüntető címet vett át, melyet a Magyar Sportlövők Szövetsége adományozott oda ez évben a településnek.

2025. július 10. | Sport Bővebben

Az Önök településén az országos központi szúnyoggyérítés keretén belül szúnyoggyérítést végzünk.

2025. július 09. | Gazdaság Bővebben

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megbízásából a Szerocor Konzorcium földi kémiai szúnyoggyérítést végez Algyő Nagyközség belterületén.

2025. július 03. | Gazdaság Bővebben

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzatának megrendelésére a Kosárfonó utcán járdafelújítást végzünk. A felújítási munkálatok 2025. július 7-én kezdődnek meg. A befejezés előre láthatólag 2025. október 31.

2025. július 03. | Önkormányzat Bővebben

×