A Cickafarkrét különös hétköznapjai

Olyan szerencsések lehetünk, hogy magunkénak tudhatunk egy varázslatos mesekönyvet. Egy igazi, minden szempontból algyői mesekönyvet. Illés-Süli Rózsa kicsik és nagyok örömére mesél benne a Cickafarkrét és lakóinak nem éppen hétköznapi mindennapjairól. Mi pedig arra kértük Rózsát, hogy kicsit az útról is meséljen, amely során megszületett ez a kedves történet.

– Honnan jött az ötlet, hogy mesekönyvet írjon?
– Az első mesekönyvem megszületése kissé rendhagyó történet, ugyanis nem a szöveg megírásával kezdődött. Nemezelés közben egyszercsak létrejött egy nemezelt bárány. De nem amolyan kis cuki, inkább komoly, uras lett a külleme, szemüveget kapott és elegáns ruhát. Alkotás közben mindig valamiféle kreatív flowba kerülök, cikáznak a gondolataim. A bárány úr készítése közben megszületett a fejemben egy történet ehhez a komoly karakterhez, amit aztán gyorsan le is írtam, még aznap.

– Miért éppen mesekönyv?
– Nem volt ez előre kitalálva, egyszerűen csak jöttek a fejemben a gondolatok, az érzések, amelyek aztán mondatokká, történetté álltak össze. Valójában sosem gondolkodtam könyvíráson, főleg nem mesén. De persze az ember nem mindig fér hozzá a lelke mélyebb rétegeihez, még az is lehet, hogy régebb óta bennem lapult a dolog, és most tudott felszínre törni. Azóta másféle történetek is születtek a fejemben, felnőtteknek valók. Meglátjuk, papírra kerülnek-e valaha.

– Hogyan álmodta meg a karaktereket?
– Herbert úr külleme és jelleme valahonnan jött. A többieké a szöveg megalkotása közben alakult, nem volt komoly, előre megtervezett koncepció. Mivel ez egy mese, viszonylag rövid történet, nagy karakterfejlődésre nem volt szükség. Abban biztos voltam az első perctől fogva, hogy mindenkit kedvesnek, szerethetőnek szeretnék, nincs is a mesében komoly konfliktus, inkább csak a szereplők belső bizonytalanságai.

– Mennyire személyes ez a mű? Vannak-e benne a valóságból figurák vagy helyzetek?
– Szerintem minden alkotófolyamat mélyen személyes ügy, hiszen az egész belülről, az érzések szintjéről táplálkozik. Az, hogy Herbert nem bírja tovább, annyira dühbe gurul, hogy elhagyja hazáját – mindez a személyes érzéseimből indult. Éppen akkoriban kezdődött a könyvek lefóliázása, ami mélyen felháborított, ezt a felháborodást érzi Herbert úr is. Többen kérdezték, hogy miért ment el, miért gyűrte össze az újságját, és dobta a földre. Nincs ez túlzottan kibontva a mesében, mert nem akartam a politikát ennél mélyebben belevinni, de ezért indult útnak. Nem bírta tovább egy olyan helyen, ahol minden egyre csak szűkül, míg végül már úgy érzi az ember, hogy megfullad.

– De aztán mégis visszajött Herbert úr. Miért?
– Ez is a személyes élményeimből táplálkozik. Nem a saját élményemből, mert én sosem éltem külföldön, de a családtagjaim és a barátaim igen. Úgy látom, ez is egy nehéz élet. Van sok előnye, de a szeretteik hiánya és a kirekesztettség-érzés előbb-utóbb mindenkit utolért. Sokszor belegondoltam, hogy én mit tennék a helyükben. Azt hiszem: hazajönnék. Akkor is, ha fullasztó, akkor is, ha kibírhatatlan. A szeretet az szeretet, és az emberi kapcsolatok mindennél többet érnek, ez pedig mégiscsak az ember hazájában a leginkább adott.

– Ez a mese mondanivalója? A szeretet fontossága?
– Igen. A szeretet és a kedvesség fontossága. Az egész mese békés, kedves, otthonos. Úgy látom, mintha ez kiveszőben lenne, és már az egészen kicsiknek is más a reflexük. Nem kedvesek egymással, a szüleikkel, senkivel. Nyilván ez egy utánzás eredménye, a baj a felnőttekkel van elsősorban, és én szerettem volna egy olyan világot teremteni a kicsiknek, ahol béke van és jóindulat, és ahol ők is megpihenhetnek. Az én kislányom nagyon szereti és igényli az ilyen történeteket. Valójában én magam is.

– Milyen hosszú volt az út az ötlettől a kézzel fogható mesekönyvig?
– Nagyon hosszú volt. Nem időben, mert rendkívül szerencsés vagyok, hogy a Troubadour Books kiadó lehetőséget adott nekem, és ilyen gördülékenyen megszületett a mesekönyv, nem állt éveket a fiókban. De munkában nagyon hosszú volt. Én magam sem gondoltam, hogy egy könyv megszületésénél mennyi bonyodalom, megoldandó helyzet van, és úgy tűnik, nincs ez máshogyan egy mesekönyv esetében sem. És persze még nincs vége, hiszen most pedig el kell adni a könyveket, ami szintén nem kis feladat.

– Mi a saját maga készítette illusztráció története?
– Herbert úr adott volt, őt követte a történet. Aztán jött az illusztrátor keresése, amelynek a vége az lett, hogy valahogy egyik út sem az igazi. Akit elképzeltem elsőre, az nem ért rá, mások rajzai nem illettek a szöveghez. Miközben tudtam, hogy a sűrű történet mellé én bizony sűrű képeket szeretnék, gazdagokat sok-sok apró részlettel, amelyekre nem csak rápillant az ember, hanem hosszasan nézegeti. Amiben van humor, lelemény, újszerűség, otthonosság, hiszen ilyen a szöveg is.

– Otthon lapul nálatok egy kész babaház ezekkel a mini bútorokkal és a szereplőkkel?
– Igen, megnemezeltem az összes szereplőt, majd utána köréjük építettem egy babaházat. Asztalossal megcsináltattam a megfelelő méretűre és alakúra, hogy fotózható legyen az egész, aztán berendeztem a legapróbb részletekig. Végül jött egy fotós, aki lefotózta. Aztán jött még egyszer, mert az első változat nem volt tökéletes. Az egész könyvet ez az érzés kísérte végig: csak a tökéletes az elég jó, és csak azzal elégszünk meg, ami pontosan olyan, amilyennek szeretném. Ez életem nagy lehetősége, nem elégedhetek meg félmegoldásokkal, majdnem tökéletessel. De a végeredmény tökéletes lett, pont olyan, amilyennek elképzeltem, amire nagyon büszke vagyok.

– Várható-e folytatás?
– Igen, annyira elkapott a dolog a figurák készítse közben, hogy a történet áramlott tovább. Ez egy őszi mese, és már megírtam a télit is, amelyben a karácsonyt várják. Új szereplők csatlakoznak hozzájuk, Alpár, a lótetű és az anyukája, aki mindig zsörtölődik. Szerintem nagyon viccesek. A folytatás szerintem még jobb, még viccesebb, megnemezeltem az új szereplőket is, minden kész. Nagyon szeretném, ha megjelenhetne, de ahhoz előbb az első résznek el kell fogynia, mind az 1200 darabnak. Merthogy könyvesboltokba is bekerült, nagyot álmodtunk a kiadóval.

forrás: Algyői Hírmondó