Algyő
...a Tisza virága
  • 201712-tiszaparttel
  • kb slide 2017 nov
  • 201707-Tajhaz slide
  • 201707-furdo

Több mint hatszázan álltak rajthoz a másodízben megrendezett futófesztiválon, a legkisebbeket 300 méteres távval várták a szervezők.

A 18 esztendős Hallósy Levente futott be a célba elsőként a 3 kilométeres távon a szombati II. Algyő-MOL Futófesztiválon. – Tíz évig atletizáltam, de két éve parkourra váltottam, s most azért jöttem, mert kedvem szottyant egy kis mozgáshoz, kíváncsi voltam, mit tudok még kihozni magamból. Elégedett vagyok az időeredményemmel – mondta el lapunknak

A szegedi fiatal megegyezte, attól függetlenül, hogy jól eset neki a futás, kitart a parkour mellett. A 3 kilométeres mezőnyben az ifjabb korosztályból a 12 éves Szabó Kornél futotta le leggyorsabban a távot. A hódmezővásárhelyi fiataltól megtudtuk, 5 éve kezdett el futni, s az algyői futófesztiválon kívül még több versenyen indul a következő időszakban. Találkoztunk olyan versenyzővel is, aki több távot is teljesített, először gyermekével közösen lefutotta a 600 métert, majd ismét rajthoz állt.

A Runing Algyő tagjaival is találkoztunk, egyikük, Canjavecné Borbás Annamária elmondta, három éve alakult baráti társaságuk, s egyre több családot tudnak megmozgatni. Ő a félmaratoni távot teljesítette, s szerinte fejben dől el, hogy az ember mennyi idő alatt tud felkészülni a teljesítésére.

Füzesy Istvántól, a fesztivált rendező Algyői Tisza Szabadidő, Sport, Környezetvédő és Rekreációs Egyesület (ALTE) elnökétől megtudtuk, előnevezést 450-en adtak le, de a verseny napján a tavalyinál sokkal többen regisztráltak a helyszínen, így több mint 600 embert mozgattak meg a II. Algyő-MOL Futófesztiválon.

A félmaratoni távot a férfiak közül Szöllősi Renátó teljesítette a leggyorsabba 1 óra 13 perc 55 másodperc alatt, a hölgyeknél Imréné Kiss Ágnes diadalmaskodott 1 óra 24 perc 25 másodperces idővel. Párban is teljesíthető volt a táv, a férfiak közül az Öreg kecske nem vén kecske csapat fantázianevű formáció volt a leggyorsabb, míg a nőknél a Turbó Diesel csapat. A negyedmaratont Rácz Zoltán 39 perc 47 másodperc alatt teljesítette, míg a nők közül elsőkén Földvári Anett ért célba 43 perc 04 másodperces eredménnyel.

forrás: www.delmagyar.hu

Algyő Nagyközség Képviselő-testületének ülése (2017.11.23.)
Elég lett a háborúsdiból, új választást írnak ki

Elmérgesedett az algyői képviselő-testület két tábora közötti helyzet. A Csongrád megyei település a helyi fideszes többség miatt a polgármester munkáját akadályozva korábban több beruházástól is elesett. A legutóbbi tanácskozáson a testület végül a feloszlatás mellett döntött. Időközi választás várhatóan szeptemberben lesz.