Hatodik helyen állnak a serdülőink, de még van út számukra felfelé.
Férfi serdülő bajnokság II osztály Keleti csoport: Budapesti Honvéd SE-FKSE-Algyő 34-23 (15-13)
BP. Elektromos csarnok, 45 néző, vezette: Maródi, Novák.
FKSE: Hódi- Farkas 2, Pintér 7/3, Üveges 6, Temesvári 1, Szekeres, Szilasi 4. Csere: Kőszegi (kapus) Vass G.1, Kovács, Czeglédi, Gyürki, Kürti, Madarász 2, Lesti. Edző: Kovács Bence.
Kiállítások: 8 ill 10 perc. Hétméteresek: 0 ill. 3/3.
Kovács Bence: - Első félidő kisebb hibák ellenére rendben volt. A második félidő elején hat percig kettős emberhátrányban játszottunk, amit nem bírtunk ki fizikailag es fejben sem, illetve a félidő közepén volt egy rövidzárlat, ami megpecsételte a mérkőzés sorsát. Nem futottunk vissza, kapkodós volt a támadójáték és a védekezés sem működött. Nincs ennyi gól a két csapat között sőt... tavasszal hazai pályán ezt a csapatot meg kell vernünk. Van még idén három meccsünk, minél több pontot kell elhoznunk és partiban lehetünk az éremért!
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.