Kitakarítják a fokokat és leeresztik a vizet a kubikgödrökből, amelyekben a szúnyogok szaporodni szoktak. Az invázió elleni védekezésben a katasztrófavédelem is segített.
Folyamatosan dolgoztak a munkagépek az algyői Tisza-parton, ahol a Szent Anna-kikötőt és a Tiszavirág Szabadstrandot összekötő tanösvényen a fokok kitakarítása zajlott. A cél az volt, hogy a kubikgödrökből is eltűnjön a víz, gátat szabva ezzel a szúnyoglárvák kikelésének.
Molnár Áron polgármester elmondta, az ártérben tavaly végeztek el egy felmérést, ekkor derült ki, hogy hét fok is leromlott állapotban van, így összefogtak a Gyeviép Nkft.-vel és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal, hogy rendezzék a kialakult helyzetet. Most azt a két fokot takarították ki, amelyek a látogatott partrészeket érintik.
Ugyanakkor a Délalföldi Erdészeti Zrt. (Dalerd) is jelezte az önkormányzat felé, hogy a beteg nyárfákat tavasszal szeretnék kivágni a tanösvényen, azonban ezt a munkát megakadályozták a vízzel telített kubikgödrök. Éppen ezért a társaság vállalta, hogy az egyik fokot – amelyen a tanösvény hídja átível – ők teszik rendbe, így amint eltűnt a víz, megkezdődhet a fakitermelés.
Amíg a Dalerd végzi a munkáját, addig a Gyeviép Nkft. felújítja és meghosszabbítja a fémhidat, így erre az időszakra lezárták a tanösvénynek ezen részét a balesetveszély miatt.
A településvezető jelezte, tavasszal még egy harmadik fokot is rendbe tesznek, ez a jelenlegi szabadstrandnál és a régi strandnál van. Az utóbbi helyszínből egyébként idén kutyás strandot csinálnak.
Molnár Áron közölte, a három fok kitakarításával a kubikok jelentős részéből eltűnt a víz, és abban bíznak, hogy ezzel a természetközeli módszerrel sikerül megakadályozni azt a szúnyoginváziót, ami a korábbi években megnehezítette az algyőiek nyarát. Később persze a többi fok is sorra kerülhet, valamint a most rendezett fokokat évről évre karbantartják.
Hozzátette, céljuk elérésében a katasztrófavédelem is segítségükre volt, hiszen idén először Csongrád-Csanád megyében, Algyő érintésével kezdődött meg az országos szúnyoggyérítés.
A Tisza-parti településen április 22-én végeztek légi kémiai gyérítést.
forrás: www.delmagyar.hu (Kiss Anna)
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.