A vajdasági Palicson folytatott megbeszéléseket az algyői önkormányzat. Az ottani turisztikai fejlesztésekért és üzemeltetésért felelős cég vezetőjével, Dencs Valériával, illetve Martonos polgármesterével, Horváth Gergellyel találkoztak.
Füzesy István alpolgármester lapunknak elmondta, hogy a határon átnyúló lehetőséget vizsgálták.
„Algyő testvértelepülése Martonos, amely közigazgatásilag Magyarkanizsához tartozik, akárcsak Palics. Azt néztük meg, melyek lehetnek a közös pontok, akár pályázatok kapcsán, akár a turisztikában, amelyekben együtt tudunk dolgozni a jövőben” – mondta az alpolgármester. Hozzátette, tagjai a Magyar-Szerb Üzleti Kamarának is, Algyő minden lehetőségre nyitott, amely a nagyközség, illetve a térség fejlődését szolgálja.
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.