Kihirdették szombaton a Jelek című irodalmi pályázat eredményét.
A pályázatnak két első helyezettje is lett, egyik Jáger László, a másik pedig Surman László. Négy második és ugyanennyi harmadik helyezettet díjaztak, valamint kiosztottak tizenöt különdíjat is. Nemcsak a szakavatott zsűri, hanem a nagyérdemű is megválaszthatta az általa vélt legjobbakat, a közösségi oldalon megrendezett voksoláson Takács Dóra és Vönöczki Ferencné végzett az első helyen. Őket közönségdíjjal ismerték el.
Algyőn másodjára szervezték meg az amatőr alkotók számára a megmérettetést. A tavalyinak duplája, több mint 180 mű érkezett a felhívásra, Szerbiából és Romániából is beneveztek. Minden korosztály lehetőséget kapott, a legfiatalabb pályázó 20, míg a legidősebb 87 éves volt.
Hegedűs Gábor ötletgazdától megtudtuk, céljuk ezúttal is az volt, hogy bemutatkozási lehetőséget adjanak azoknak, akik még most kezdik bontogatni szárnyaikat az irodalmi művek írása kapcsán. Emellett célként tűzték ki, hogy felhívják a figyelmet a magyar nyelven írt alkotásokra, hiszen egy-egy alkotó jelet hagy maga után az utókornak irodalmunkról.
A záróeseményen elhangzott, nem volt egyszerű dolga a zsűritagoknak a legjobbak kiválasztásában, ahogyan abban sem, hogy eldöntsék, mely írásokat foglalják kötetbe, ugyanis a legremekebb műveket Jelek 2019 címen kiadják.
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.