× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Egy tábor, amelynek igazi értéke az utóhatásában rejlik

|
2023. augusztus 09. | Napjaink

Haggyá’ má’ lógva! címmel hirdetett tábort Szilágyi Annamária és Fekete Mariann még májusban és a helyek gyorsan be is teltek. Azonban a jó hangulatot ígérő program ennél sokkal többet adott a résztvevőknek.

Az improvizációs gyakorlatokból, kommunikációs feladatokból álló és egy kis színházi hangulattal megspékelt táborba 8-tól 18 éves korig várták a jelentkezőket. A 10 résztvevő végül a 9–11 éves korosztályból került ki. Nem is kell részletezni, hogy ebben az időszakban mennyi mindennel kell egy nebulónak megküzdenie, hát még a szülőknek. Szilágyi Annamáriával arról beszélgettünk, hogy mit visznek magukkal a gyerekek a táborból.

– Hogyan született meg a tábor ötlete?
– Három éve dolgozunk együtt Fekete Mariannal, Petőfitelepen már volt is ehhez hasonló táborunk. Idén pedig volt egy szponzorunk, aki támogatta a tábor létrejöttét, így jóval olcsóbban vehettek részt rajta a gyerekek. Én pedig úgy gondoltam, ha mi kaptunk egy ilyen lehetőséget, akkor én is segítek ezzel másoknak. Így négy algyői gyerek ingyenesen vehetett részt a programon. A Gyevikult Nkft. segítségével jutottam el az AESZI-ig, akik segítettek kiválasztani négy olyan fiatalt, akik egyébként nem engedhetnék meg maguknak, hogy részt vegyenek egy egyhetes táborban.

– Miről szólt ez az egy hét?
– Ez egy olyan tábor, ahol megpróbálunk a résztvevőknek segíteni a tinédzser- és fiatalkor útvesztőjében kicsit eligazodni. Hogyan tudják átvészelni és megoldani a buktatókat, a konfliktushelyzeteket, amivel az útjuk során találkoznak, illetve miként tudnak kommunikálni a saját korosztályukkal és a felnőttekkel. Mindezt pedig játékos formában csináljuk velük. Különböző feladatokon keresztül mutatunk rá a problémákra, és ismerünk meg lehetséges megoldási módokat. Helyzetgyakorlatokkal és szituációs játékokkal hívjuk fel a figyelmüket a fontos dolgokra.

– Hogyan nézett ki egy-egy nap a táborban?
– Picit nehéz volt a nyári szünet közepén megérkezni a táborba, de gyorsan belelendültek a gyerekek. Nagyon jó helyen voltunk az Algyői Tájházba, hiszen elzárva mindenkitől, magunk lehettünk. Minden napot egy kis beszélgetéssel kezdtünk, kivel mi történt, hogyan aludt, hogyan érzi magát, szóval kicsit összerázódtunk. Aztán jöhettek az aznapi feladataink, amelyekbe szívesen vetette bele magát az ifjúság. Számomra az is fontos volt, hogy megtanuljunk törődni a másikkal, hogy miként lehet közösségben jól lenni, jól együtt lenni. Ha valakinek nem volt kedve semmit csinálni, akkor oda kellett menni hozzá és őt sem szabadott egyedül hagyni.

– Mit visznek magukkal haza a gyerekek a táborból?
– Mindig azt szoktam mondani, hogy ez az öt nap nem olyan hosszú idő, csodát nem tudunk tenni, de elültetünk magvakat. Utána az már az ő döntésük, hogy hogyan locsolgatják ezeket. Ha évekkel később egy szituációban eszükbe jut, hogy adott dolgot miként közelítettük meg az algyői táborban, vagy csak rémlik majd nekik egy-egy helyzet, egy érzés, amivel egyszer már foglalkoztak, akkor már működött a dolog. Akkor már megérte.

Szerencsés helyzetben volt az a tíz algyői fiatal, akik a nevetés, a jókedv és a finom falatok mellett értékes szellemi és lelki csomagokkal megpakolva térhetett haza a táborból minden egyes nap. Hiszen fontos a nyelvtan és a matematika, nem is beszélve számos egyéb tantárgyról az iskolapadban, de rendkívül értékesek azok az információmorzsák is, amelyek ahhoz segítik hozzá az ifjúságot, hogy megállják a helyüket a nagybetűs élet hétköznapjaiban.

forrás: Algyői Hírmondó

 

További hírek

Felelősségteljes, valós alapokon nyugvó gazdálkodás eredményeként az öt éves ciklus végére a gazdasági szempontból országos és nemzetközi szinten is nehéz, több válságelemet tartalmazó körülmény ellenére az Önkormányzat vagyona növekedett.

2024. május 06. | Önkormányzat Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata az önkormányzat tulajdonában lévő pályázatot hirdet az Önkormányzat 1/1 arányú kizárólagos tulajdonát képező Algyő belterület 1647 hrsz. alatti ingatlanon található nettó 22 m2 alapterületű felépítmény és 9,04 m2 nagyságú terasz határozatlan idejű hasznosítására.

2024. május 03. | Önkormányzat Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete minden 65 év feletti lakos részére 15.000 forint pénzbeli támogatást ad. Ezzel kapcsolatban semmilyen teendőjük nincs.

2024. május 02. | Önkormányzat Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata a megemelkedett szúnyogszámra való tekintettel szúnyoglárva-irtó tablettával segíti a lakosokat.

2024. május 02. | Gazdaság Bővebben

Alkotó díjas kézműveseinket bemutató rovatunk áprilisi főszereplője Molnáré Süli-Zakar Zita, aki csodálatos alkotásokat készít agyagból. Műveivel sokszor találkozhattunk már algyői kiállításokon, most pedig azok elkészítésének hátteréről beszélgettünk.

2024. április 25. | Kultúra Bővebben

×