Az algyői általános iskolában 1955-ben végzett diákok – immár nagyapa és dédapa korban – két év kényszer kihagyás, azaz a pandémia után június 4-én megtartották a 67 éves találkozójukat.
Az öregdiákok volt iskolájuk előtt üdvözölték egymást. Az egykor végzett 22 diákból 9-en, teljes létszámmal megjelentek. A rövid fehér iskolai látogatás után egyikük házánál, Algyőn a Kosárfonó utcában bográcsozás közben beszélgettek a legutóbbi találkozó óta történt eseményekről, majd felidézték a nyolc együtt töltött év emlékeit. Voltak vidám percek és kevésbé örömteli pillanatok. Az eltávozott tanáraik és osztálytársaik emlékét örökre szívükbe zárták. Megállapodtak abban, hogy lehetőségeikhez mérten továbbra is rendszeresen találkoznak.
A képen balról jobbra állnak: Török Ferenc, Kovács Jenő, Berta János, Gercsó Sándor, Molnár Béla, Pataki Mihály, Kormányos János, Boldizsár Dezső, Bús Balázs.
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.