A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében foglalt hatáskörömnél fogva, a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III.11.) Kormányrendeletben, valamint az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről (II.) szóló 45/2020. (III.14.) Kormányrendelet foglaltakra figyelemmel Algyő Nagyközség Önkormányzata és intézményei veszélyhelyzeti eljárására az alábbi polgármesteri utasítást adom ki:
I. Az Önkormányzat intézményeire 2020. március 16. napjától visszavonásig az alábbi szabályok érvényesek:
1. Algyői Polgármesteri Hivatal
Az Algyői Polgármesteri Hivatalban – Algyő Nagyközség Jegyzőjével egyetértésben – 2020. március 17. napjától igazgatási szünetet rendelek el. Az igazgatási szünet alatt a rendes ügyfélfogadás szünetel. Rendkívüli ügyintézést igénylő esetekben hétfőn, szerdán és pénteken 8.00 és 10.00 óra között tud a Hivatal ügyfeleket fogadni.
Kérem az ügyfeleket, hogy részesítsék előnyben a telefonos, az ügyfélkapus és az e-mailben történő ügyintézést.
2. Algyői Könyvtár
Az Algyői Könyvtár nyitva tart, kérem, hogy az intézmény területén egyszerre 10 főnél több ember ne tartózkodjon.
3. Algyői Bóbita Bölcsőde
Az Algyői Bóbita Bölcsőde bezárását nem rendelem el, viszont a szülők a vírus terjedésének lassítása és egymás egészségének megőrzése érdekében saját felelősségükre hozhatják a gyermekeket az intézménybe. Kérem, hogy csak azokat a gyermekeket vigyék az intézménybe, akiknek az elhelyezését semmiféleképpen nem tudják megoldani.
Beteg gyermeket a bölcsőde nem fogad.
A bölcsődébe érkezéskor és távozáskor kérem a szülőket a kihelyezett kézfertőtlenítők használatára.
A gyermekeket az átadóban fogadják, illetve adják ki a gondozónők, illetve a dajkák.
Kérjük a szülőket, hogy az intézmény más területeire ne lépjenek be, ügyintézésüket telefonon és e-mail útján intézzék (tel.: 06-62-517-368, 06-20-3589211, e-mail: bobitabolcsode@algyo.hu).
4. Algyői Szivárvány Óvoda
Az Algyői Szivárvány Óvoda bezárását nem rendelem el, viszont a szülők a vírus terjedésének lassítása és egymás egészségének megőrzése érdekében saját felelősségükre hozhatják a gyermekeket az intézménybe. Kérem, hogy csak azokat a gyermekeket vigyék a nevelési intézménybe, akiknek az elhelyezését semmiféleképpen nem tudják megoldani.
Beteg gyermeket az óvoda nem fogad.
A korábban bevezetett eljárásrendnek megfelelően a szülők az intézmény ajtajáig kísérhetik gyermeküket, ahol fogadják, illetve kiadják őket a dajkák.
Kérjük a szülőket, hogy az intézmény más területeire ne lépjenek be, ügyintézésüket telefonon és e-mail útján intézzék (tel.: 06-62-517-194, e-mail: titkarsag@algyoiovi.hu).
5. Algyői Egyesített Szociális Intézmény
6. Közétkeztetés
Algyő Nagyközség Önkormányzata az Algyői Szivárvány Óvodában és az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolában nevelt és oktatott gyermekek részére a közétkeztetést a továbbiakban is biztosítja.
Az egyszeri meleg étkezés (ebéd) ételhordóba - a Gyevitur Nkft. által kidolgozott eljárásrend szerint - átvehető minden nap 12:15 és 13:30 óra között:
- óvodások esetében az Algyői Levendula Hotelben,
- iskolások esetében az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola konyháján.
Az étkezés lemondása vagy az igénybevétel módja iskolások esetében az Algyői Polgármesteri Hivatalban jelenthető be 2020. március 16. napján 7:30 – 15:30 óráig, a 06-62-517-517-es telefonszámon a 920-as melléken, vagy a kordas.edina@algyo.hu e-mail címen Kordás Edinánál, óvodások esetében az óvoda 06-62-517-194-es telefonszámán, vagy a titkarsag@algyoiovi.hu e-mail címen.
7. Borbála Fürdő
A Borbála Fürdő 2020. március 16. napjától - az éves karbantartási munkákat a helyzetre tekintettel átütemezve - határozatlan ideig zárva tart.
II. Az intézményekre és intézményvezetőkre vonatkozó egyéb szabályok:
A veszélyhelyzetet kihirdető kormányrendelet alapján esetlegesen életbe lépő magasabb szintű utasítások felülírják a jelen utasításban foglaltakat.
Az utasításban elrendelt intézkedések 2020. március 16. napjától visszavonásig érvényesek.
Algyő, 2020. március 15.
Molnár Áron polgármester
Második alkalommal került megrendezésre Algyőn a Finta János Emlékverseny. Az Algyői SK Asztalitenisz szakosztálya szervezte az eseményt, ahol vendégcsapat volt a Pincehelyi Asztalitenisz szakosztály.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Magánbiztonsági és Önkormányzati Tanszék május 15-én ünnepelte 10 éves fennállását. Algyő biztonsága, a megfelelő intézkedések tervezése érdekében Dr. Füzesy István alpolgármester közreműködésével folyamatosan együttműködünk a Tanszékkel.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Klub a VII. Fehér Kupa és VII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya is 5 versenyzővel képviseltette magát.
Algyőn a horgásztavakon került megrendezésre Sarok Krisztián és az Önkormányzat szervezésében 2024 május 11-én szombaton az első Családi horgászverseny.
Az Algyői horgásztavak halállománya ismét szép háromnyaras potykákkal bővült. Reméljük az újoncok jól megmozgatják az I-es és II-es tavak törzsállományát. A hétvégi versenyen szép fogást és sok örömöt okozhat a családoknak, illetve vasárnaptól minden horgászni vágyónak.