A Térségi Klaszterek Szövetségének meghívására mintegy 45 vállalkozó vett részt, az algyői Levendula Hotelben megrendezett gazdaságélénkítő megbeszélésen. A rendezvény célja a megyei és az algyői önkormányzat területfejlesztési, gazdaságfejlesztési stratégiájának megismerése, vállalkozóbarát önkormányzat és önkormányzatbarát vállalkozói réteg kialakulásának támogatása volt.
Vendégek: Kakas Béla – Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, Molnár Áron, Algyő Nagyközség polgármestere, Pongrácz Tamás – Széchényi Programiroda, Szervező: Dr. Füzesy István – Térségi Klaszterek Szövetségének elnöke
Kakas Béla - Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke - szerint az innovatív, menedzser szemléletű gondolkodás elengedhetetlen egy település fejlődéséhez. A megyei közgyűlés feladata koordinálni azokat a régiós beruházásokat, amelyek mintegy 60 település fejlesztési koncepcióját ölelik fel. A jelenlévők megtudhatták, összesen több tíz milliárd forint áll majd rendelkezésre az integrált területi projektek (ITP) finanszírozására, amelyre Algyő is számos pályázatot kíván benyújtani.
Molnár Áron - Algyő Nagyközség polgármestere - elmondta, hogy a rendezvény célja az Algyőn működő vállalkozások és az önkormányzat közötti együttműködés erősítése, a munkahelyteremtés támogatása. Jelenleg közel 400 vállalkozás működik Algyő közigazgatási területén. A Vállalkozói Klaszter, a kerekasztal beszélgetések és fórumok megfelelő párbeszédet generálnak az önkormányzat és a helyi vállalkozók között, amely jó együttműködési alap a jövőre.
Dr. Füzesy István klaszterelnök, mint szervező sikeresnek értékelte az összejövetelt, elmondta, hogy továbbra is elsődleges cél a folyamatos együttműködést a vállalkozások, az önkormányzat, és más gazdaságot befolyásoló szereplők között, amely így biztosíthatja a település eredményes fejlődést.Megpróbáltuk egy percben összefoglalni, hogy mi minden történt Algyőn a régiós Héraklész-felmérőn! Fogadjátok sok szeretettel!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy az MVM Démász Áramhálózati Kft. gallyazó partnere 2026 február hónapban a villamosenergia-hálózat biztonsági övezetének tisztán tartása céljából gallyazási munkákat végez településünk belterületén.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Algyő településen a hivatal elnöke által 2026-ra engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.
Algyő Nagyközség Önkormányzata Ösztöndíj Pályázatot hirdet azon hallgatóknak, akik a pályázati felhívás közzétételének időpontját megelőző legalább két évben algyői bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek és ...
Algyő Nagyközség Önkormányzata a rendkívüli téli időjárásra való tekintettel az áramszolgáltatónál az áramszünettel járó munkák elhalasztását kezdeményezte, így az MVM Áramhálózati Kft. a mai napon tájékoztatta Önkormányzatunkat, hogy az alábbi területekre tervezett áramszünetek elmaradnak.