Sipos József növényorvos Balogh László nyugdíjazása után került a Gyeviép Nkft.hez és látja el tanácsaival Algyőt. A címzetes egyetemi docensként dolgozó szakember szántóföldi növénytermesztés, kertészet és dísznövény területén is végez szaktanácsadást és gyakorlati munkát.
Sipos József a Szegedi Tudományegyetemen és a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tanít növényvédelmi állattant. Már gyermekkorától kezdve mindene volt a természet szeretete és a környezet iránti alázat, családjában ez nemzedékről-nemzedékre öröklődött át. Egész szakmai munkája eköré épül. Nagyon szereti a hivatását és fontos számára az emberközpontúság, így szívesen segít annak, akinek szüksége van rá.
A megváltozott környezeti tényezők miatt a növények egyfajta stresszben vannak. A nagyon magas UV sugárzás, az aszály, a vízhiány és az újonnan bejött károsítók megjelenése miatt szükség van diagnosztizálásra és a legoptimálisabb védekezési módok felkutatására. Algyő egy szép, zöld település, jó adottságokkal. Sok a zöld kert és közterület, ahol foglalkozni kell a környezeti változásokkal. Ehhez tud Sipos József segítséget nyújtani. Konzultációra és diagnosztikára is van lehetőség, majd pedig a legjobb védekezési módok meghatározásával orvosolni is lehet a felmerülő problémákat. A lakosok bármilyen problémával megkereshetik őt, amelyet a növényeken észlelnek. Nagyon fontos a zöldségeskertek kérdése is. A megfelelő szerek és a kezelések alkalmazásához is tud tanácsot adni. Alternatív megoldásokkal igyekszik majd segíteni a lakosok kertjeinek mindennapjait.
Fontosnak tartja a környezettudatosságot, az időzítést és a helyes védekezési módoknak a megválasztását. Kiemelt kérdés napjainkban a vízmegtartó kertészkedés, az öntözés szakszerű megoldása, illetve a megfelelő talaj kialakítása. Ha jó a talaj, akkor a növény is jól érzi magát benne. Tehát az alapoktól kell elkezdeni az építkezést a növények tekintetében is.
Keressék bizalommal!
Algyő Nagyközség Képviselő-testülete a tavalyi évhez hasonlóan segítséget nyújt Önnek, mint 65 évet betöltött algyői lakosnak. A támogatás összege 15.000 forint, amelyet postai úton fog megkapni 2026. május 1. és június 30. között. Önnek egyéb teendője nincs.
Gerendáson rendezte meg a Spárta Taekwon-do Egyesület a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt, melyen a Csongrád és Békés megyéből érkező klubok mellett, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztálya is képviseltette magát.
Április 22-én szerdán az "Atlétika mindenkinek" című határon átnyúló HU-SRB pályázat keretében Algyő nagyközség képviseletében az Algyői Fehér Ignác Általános Iskola tanulói részt vettek az I. multidiszciplináris atlétikaversenyen Magyarkanizsán.
2026. április 14-én ismét élettel telt meg az algyői sportpálya és a Levendula Hotel, ahol az „AFALL” projekt keretében megvalósult a sport szakmai workshop-sorozat harmadik állomása.
Algyő Nagyközség Önkormányzata összevezetéses oltást szervez. Időpontja: 2026. május 18-án (hétfőn) 9-12 óráig és 15-18 óráig. Helye: Fazekas utcai Vízmű telep melletti tér (794. hrsz.).