× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Találkoztak a mozgáskorlátozottak egyesületei

|
2013. november 20. | Kultúra
Mint minden évben, ezúttal is nagyszabású megyei találkozót rendezett a Mozgáskorlátozottak Egyesülete. Algyői csoportunkból 30-an vettünk részt az üllési programon, ahol a közel 4 ezer fős tagságunkból ötszázan vettünk részt. A szervezők szuper programokkal vártak bennünket. A helyi Fonó néptáncegyüttes több korcsoportja bemutatta műsorát, nagy sikerrel. A mazsorett csoport előadása után a budapesti művésznő előadásában nosztalgia slágereket hallgattunk. Megnéztük a helyi tájházat, Fontos Sándor, a homokhátság festőjének kiállítását, Babarczi János kádármester művészi díszítésű hordóinak bemutatóját. Kellemes élményekkel értünk haza.

Október 23-án, a nagyközség civil szervezetei mellett mi is leróttuk kegyeletünket az 1956-os emlékmű előtt.

Nagy kihívás előtt áll csoportunk, hiszen november 30-án megyei egyesületünk titkári értekezletét kell megszerveznünk. Ennek támogatására ígéretet kaptunk polgármester úrtól, és a Faluház vezetőjétől. Csoportunk tagsága lelkesen készül a megmérettetésre.
 

További hírek

Algyőn egyre többen pattannak nyeregbe vagy rollereznek munkába, iskolába, ügyeket intézni vagy épp kikapcsolódni. A kerékpározás nemcsak gyors és gazdaságos, de javítja a közérzetet, csökkenti a stresszt, és hozzájárul egy élhetőbb községhez is.

2025. május 12. | Egészség, életmód Bővebben

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Társaságunk, az MVM Démász Áramhálózati Kft. a közcélú villamos hálózaton előre tervezett munkálatokat fog végezni, az alábbi időszakokban és területeken. Ezen időszakokban a villamosenergia-szolgáltatás szünetelni fog.

2025. május 08. | Gazdaság Bővebben

Algyő Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet Algyő, Kosárfonó utca 16/7. számú lakásingatlan és Algyő, Kosárfonó utca 16/10. számú kedvezményes használatára az alábbi feltételekkel.

2025. április 30. | Önkormányzat Bővebben

Szemléletformáló programelemként 2025.04.26-án sok  fantasztikus, kézzel készített műalkotás született a gyerekek kezei alatt, különféle újrahasznosított anyagokból – csomagolófólia, pisztáciahéj, borosdugó, fém doboz, karton és még sok más "kincsből"!

2025. április 30. | Kultúra Bővebben

A Kormányhivatal a madárinfluenza megbetegedés, valamint az esetleges továbbterjedés megakadályozása miatt megfigyelési körzeti zárlatot rendelt el.

2025. április 29. | Gazdaság Bővebben

×