× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Taekwon-do: Zsarkó Dániel Péter ezüstéremes az olaszországi Eb-n

|
2014. május 09. | Sport
A döntőig jutott Zsarkó Dániel Péter az olaszországi Riccioneban április 24. és 27. között rendezett Európa-bajnokságon.

A Hódmezővásárhelyi TKD Klub és Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztály versenyzője négy győzelem után Ivan Gryshchukkal találkozott a fináléban, ott azonban vereséget szenvedett az ukrán ellenféltől. “Egy agresszívabb stílus jellemző rám, igyekszem mindig nyomás alatt tartani az ellenfeleimet. Az ukrán ezzel szemben egy beugrálós, semi-contactra épülő, kivárós taktikát képviselt. Elmondható, leginkább azt tartotta szem előtt, hogy minél több pontot gyűjtsön, és ez – mint utóbb kiderült – be is vált neki” – fogalmazott az összecsapásról portálunknak Zsarkó Dániel Péter. Hozzátette, nem ez volt az első meccse Gryshchuk ellen, két éve egy budapesti nemzetközi tornán sikerült megvernie.

"Örülök az ezüstéremnek, mert egy borzasztóan sűrű mezőnyben sikerült ezt elérnem. Harmincnál is több induló volt, ami nagyon soknak számít, összességében nekem is öt meccset kellet megvívnom. Persze, kicsit keserű az ember szájíze, ha pont a döntőben kap ki, de be kell vallanom, hogy ezúttal egy picivel jobbnak bizonyult nálam az ukrán ellenfelem. Ettől függetlenül nem szomorkodom, boldog vagyok a második hellyel" – árulta el a földeáki tékvandós, akire legközelebb május 15. és 18. között vár újabb megmérettetés. Akkor a szegedi Tigers Kick- Box és Szabadidő SE által szervezett XX. Kick-box Világkupán lép majd a küzdőtérre az újszegedi sportcsarnokban.
 

További hírek

34 napirendi pontot tárgyalt 2025. február 20-án Algyő Nagyközség Képviselő-testülete.

2025. március 25. | Önkormányzat Bővebben

Azokat a családokat várják a Bóbita Bölcsődébe április 28-án és 29-én, akik a 2025/26-ös nevelési évben bölcsődei szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Délelőtt 9 és délután 3 óra között van mód a beiratkozásra a Tiszavirág utca 44. szám alatti intézményben.

2025. március 24. | Oktatás Bővebben

A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS/I01/00657-5/2025. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2025. március 31. – 2025. április 20-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!

2025. március 24. | Gazdaság Bővebben

Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzata megbízásából a Kastélykert utcán a kivitelező megkezdi az útfelújítási munkálatok következő szakaszát, ezért 2025. március 24-től teljes szélességben lezárásra kerül a Kastélykert utca a településkaputól a Téglás utcáig.

2025. március 22. | Önkormányzat Bővebben

Teltház előtt játszotta Vörös Edit, Teremi Trixi, Szirtes Gábor és Csere László az Asszonykám adj egy kis kimenőt! című darabot. Az előadás egy operett betétekkel tűzdelt kabaréműsor volt, amellyel két felvonáson keresztül örvendeztették meg a közönséget.

2025. március 21. | Kultúra Bővebben

×