A kerti munkát és a gyerekek kinti játékát egyaránt zavarják a méhek Algyőn, sokan félnek tőlük. Éppen ezért egyeztetésre hívta a helyi méhészeket az önkormányzat, és ellenőrizték a szabályok betartását is. Közös megoldást találtak.
A korábbi évekhez képest jóval több panasz érkezett az algyői önkormányzathoz arról, hogy a helyi méhészek méhei mások kertjeiben, udvaraiban is megjelentek, ez pedig akadályozza a kertészkedést, a gyerekek kinti játékát. Éppen ezért májusban egyeztetésre hívták az összes méhészt.
Molnár Áron polgármester elmondta, baráti hangvételű megbeszélést folytattak, ennek célja volt, hogy közös megoldást találjanak a kialakult helyzetre, valamint megnézzék azt, hogy az önkormányzat miként tud segíteni a probléma kezelésében. Emellett szóba került az is, hogy a lakók mit tehetnek a megelőzés érdekében.
Hozzátette, a gondot az okozhatja, hogy most belterületen tartják a méhcsaládokat sokan, amíg az akác virágzása nem indul meg. Ráadásul most belterületen is több virág van, valamint a méhészek félnek, hogy ellopják a kaptárral együtt a méhcsaládjaikat a külterületen, ugyanis erre már többször volt példa mostanság.
Füzesy István alpolgármester jelezte, a 15/1969. (XI. 6.) MÉM rendelet szabályozza hazánkban a belterületi méhtartást, ettől nem térhet el egyetlen önkormányzat sem. Ennek betartását is ellenőrizték is az algyői méhészeknél, szabályszegést egyetlen esetben sem tapasztaltak. A megbeszélésen egy hozzászólást is meghallgattak arról, hogy a természet és a társadalom fennmaradásához milyen fontosak a méhek, éppen ezért óvni kell ezeket a rovarokat, különben kihal a természet.
Az egyeztetésen előrelépés is történt, az önkormányzat ugyanis felajánlotta, hogy engedélyezi a méhkaptárok kihelyezését saját területein, bérbe adja azokat. Természetesen mindezt a falu határában, a lakott területtől távolabb. Már akadt olyan helyi méhész, aki jelezte, hogy szeretne ezzel a lehetőséggel élni.
forrás: Algyői Hírmondó
Hegedűs Edit már 12 éve dolgozik azért, hogy a fiatalok és az idősebbek megszeressék a néptáncot. A 2022-ben Alkotói díjjal elismert tanítónő nemcsak a tánc szeretetét adja tovább, hanem egy olyan közösséget kovácsolt össze, akik nemcsak a hagyományőrzésben vesznek részt együtt, de a mindennapokban is számíthatnak egymásra...
Idén Eger városának foltvarrói látták vendégül az ország patchwork rajongóit a Magyar Foltvarró Céh évente megrendezett Országos Foltvarró Fesztiváljára. A három napos rendezvénysorozat szombati napján látogattunk el, az Algyői Foltvarrók Köre tagjai.
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az Algyői Polgármesteri Hivatal személyes ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint változik 2024. október 1. napjától.
Algyő Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete alakuló ülése 2024. október 1. napján 17:00 órakor kerül megtartásra az Algyői Faluházban (6750 Algyő, Búvár u. 5.).
Sipos József növényorvos Balogh László nyugdíjazása után került a Gyeviép Nkft.hez és látja el tanácsaival Algyőt. A címzetes egyetemi docensként dolgozó szakember szántóföldi növénytermesztés, kertészet és dísznövény területén is végez szaktanácsadást és gyakorlati munkát.