Bekerült a kormány programjába az algyői Tisza-híd felújítása és négysávossá tétele – írtuk meg február végén, majd kedden Lázár János, országgyűlési képviselő azt is elárulta, hogy a tervek már készülnek, ezután kiírják a közbeszerzést, a híd építése pedig 2024/25-ben kezdődhet meg.
A Promenád24 szerint a munka technikailag úgy történik majd, hogy a mostani híd mellé egy másikat építenek, a régit pedig felújítják. A hídon naponta 15 ezer jármű halad át, ez egy évtized múlva a szakértől számításai alapján 25 ezerre nőhet. Ezt a terhelést ez a híd nem bírja, sok a baleset, a rendszeres felújítások pedig számottevően lassítják a forgalmat. Ezért a híd mellé egy új híd épül, a régi pedig felújításra kerül. Mindemellé egy 3,5 kilométeres kerékpárút is épül – emelte ki a portál szerint az országgyűlési képviselő.
forrás: www.szeged365.hu
Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata „Identitástudat erősítése Csongrád-Csanád vármegyében” című projekt keretében igyekszik elősegíteni a hátrányos helyzetű lakosság (gyermekek, idősek, fogyatékkal élők, nők romák, mélyszegénységben élő) felzárkózását, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítását...
A Kastélykert utca felújítása során a szerdai és csütörtöki napon (2025.04.16-17.) a Vállalkozó elkezdi az aszfalt kötőréteg beépítését.
Újfajta mozgásforma várja az érdeklődőket a Faluházban. Bár az 50 év feletti korosztályt érinti a foglalkozás, nemcsak szeniorokat vár Pataki Sándorné Marika, akivel erről a tánc fajtáról beszélgettünk.
Április 5-én indult el a gyermekhorgász szakkörünk az algyői horgásztavak partján. A GYEVIÉP NPKft., az Algyői Természetvédő Horgászegyesület, Sarok Krisztián e.v., a Tiszai Horgászbolt és a lelkes szülők együttműködésének eredménye: horgászat, vízpart, mosolygó gyerekek, természet, jó hangulat, formálódó közösség!
Március során több tornán és rendezvényen is részt vettek, minden alkalommal bizonyítva tehetségüket és kitartásukat.