Már az első félidőben eldöntötte a bajnoki mérkőzés sorsát az SZKKSE a KSZSE-Algyő elleni városi rangadón, visszavágva az október végi kupafiaskóért.
Egyetlen percig sem hagyott kétséget afelől Marosán György egysége, hogy meg kívánja őrizni bajnoki veretlenségét és hibátlan mérlegét az NB I/B Keleti csoportjában, egyúttal visszavágva az októberi kupafiaskóért. Az első 10 perc még viszonylag szorosra sikerült, utána az történt a pályán, amit a hazaiak akartak: Tóth Orsolya indításgóljai mellett Karsai Roberta magabiztosan értékesítette a sorra befújt heteseket, Répás Georgina nem szállította a bravúrokat, Forgó Nikolettel az élen pedig szinte a teljes átlövőteljesítményét kikapcsolta a Selmeczi, Vér duó védekezésben a vendégeknek, így öt perccel a szünet előtt már 20-5-ös hazai vezetést mutatott a dorozsmai eredményjelző, pihenőre 21-8-cal mentek a felek. A második játékrészben keveset változott a játék képe, az SZKKSE-Chance-Exicom uralta a játékot, Marosán György sorra küldte be cseréit is a pályára. Ugyan Buchholcz-Huba Dóra tanítványai próbáltak kapaszkodni, 10-nél közelebb nem kerültek a hazaiakhoz, akik végül 36-25-ös diadalt arattak a népes publikum előtt, s továbbra is száz százalékosan vezetik a bajnoki tabellát.
Női kézilabda NB I/B Keleti csoport 11. forduló: SZKKSE-Chance-Exicom – KSZSE-Algyő 36-25 (21-8)
Szeged-Kiskundorozsma, Ács Géza Sportcsarnok, 300 néző. Vezeti: Szécsi, Szőke.
SZKKSE: DOBÓ – TÓTH O. 6, Aron 5, KARSAI R. 11/7, Lehmann-Dobó 3, SELMECZI 6, Zsilák 4. Csere: VÉR, Dávid 1, Varga R., Hódi, Grandjean, Huszka. Vezetőedző: Marosán György.
KSZSE: Répás – Draxler O. 4, Homoki 4/2, FORGÓ 7, Sebestyén, Martus 1, Szombati. Csere: Almási (kapus), SEBŐK 6, Faragó 1, Deák 2, Farkasinszki. Vezetőedző: Buchholcz-Huba Dóra.
Hétméteres: 7/7, ill. 3/2.
Kiállítás: 8 perc, ill. 6 perc.
Kizárás: Homoki (48′ – 3×2 perc).
Marosán György: "Örülök, hogy győztünk, de leginkább annak, hogy ma egy olyan fegyelmezett csapat volt a pályán, amely nem véletlenül listavezető és bajnoki cím esélyes. Ha egy csapat ennyire sallangmentesen végre tudja hajtani az edző kérését, az egy óriási élmény."
Buchholcz-Huba Dóra: "Gratulálok a Dorozsmának, így kell küzdenie egy bajnokesélyes csapatnak, alázattal és tisztelettel. Kívánok nekik sok sikert a bajnoki cím eléréséhez!"
A bajnokság állása
1. Szeged KKSE 11 11 0 0 339–259 22
2. Orosháza 11 7 2 2 283 268–16
3. Szent István SE 11 6 3 2 310–275 15
4. Inárcs-Örkény 11 7 1 3 296–263 15
5. Vasas 10 7 0 3 286–242 14
6. KSZSE-Algyő 11 7 0 4 308–281 14
7. Nyíradony 12 6 0 6 312–287 12
8. Hajdúnánás 11 5 0 6 289–262 10
9. Kispest 10 5 0 5 262–246 10
10. Gyula 11 4 0 7 262–298 8
11. Kecskemét 11 3 1 7 264–303 7
12. Gyömrő 11 2 1 8 245–314 5
13. DVSC II. 10 2 0 8 220–256 4
14. Kiskunhalas 11 0 0 11 215–337 0
Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata „Identitástudat erősítése Csongrád-Csanád vármegyében” című projekt keretében igyekszik elősegíteni a hátrányos helyzetű lakosság (gyermekek, idősek, fogyatékkal élők, nők romák, mélyszegénységben élő) felzárkózását, a szolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés biztosítását...
A Kastélykert utca felújítása során a szerdai és csütörtöki napon (2025.04.16-17.) a Vállalkozó elkezdi az aszfalt kötőréteg beépítését.
Újfajta mozgásforma várja az érdeklődőket a Faluházban. Bár az 50 év feletti korosztályt érinti a foglalkozás, nemcsak szeniorokat vár Pataki Sándorné Marika, akivel erről a tánc fajtáról beszélgettünk.
Április 5-én indult el a gyermekhorgász szakkörünk az algyői horgásztavak partján. A GYEVIÉP NPKft., az Algyői Természetvédő Horgászegyesület, Sarok Krisztián e.v., a Tiszai Horgászbolt és a lelkes szülők együttműködésének eredménye: horgászat, vízpart, mosolygó gyerekek, természet, jó hangulat, formálódó közösség!
Március során több tornán és rendezvényen is részt vettek, minden alkalommal bizonyítva tehetségüket és kitartásukat.