Szomszédvárak csatája következik a Csongrád megyei I. osztály 21. fordulójában, a negyedik helyezett Hódmezővásárhely a tizedik Algyő otthonában igyekszik javítani tavaszi botlásait.
Egy küzdelmes, kimondottan kemény találkozón az UTC kihasznált egy védelmi megingást, és megverte az Algyőt. A meccs főleg a küzdelemről szólt, sok helyzetet nemigen tudtak kidolgozni a csapatok, a pálya talaja sem épp a barátja a folyamatos játéknak.
A csoport 5. helyezettjének otthonában a listavezető algyői alakulat a szünetben még csak három góllal vezetett, ám a második félidőben erre még rátett nyolcat, és nagyon sima diadalt aratott 39-28 arányban.
A mérkőzésre továbbra is nagyon tartalékosan készültünk, sőt Martus Dorinára sem számíthatunk hosszú ideig elfoglaltsága miatt. Sajnos többen is alul teljesítettek a mai mérkőzésen, viszont örömteli, hogy Homoki Regina ismét tehetségéhez méltóan tudott játszani.
Az alsóházból menekülő SZVSE az első találatig remekül helytállt, majd az Algyő rutinos kiválóságai és lendületes cseréi eldöntötték a találkozót.
A hagyományokhoz híven iskolánk tanulóival részt vettünk a Csongrád megyei serdülő terematlétika bajnokságon a kiskundorozsmai Orczy Általános Iskola tornacsarnokában.
Kiskunhalasi diadala után újabb fontos győzelmet aratott a KSZSE-Algyő a női kézilabda NB I/B Keleti csoportjában. A mérkőzésre mind két csapat bizakodva készült, rendelkezésre álltak a kettős engedélyű játékosok is.
Csatlakozik az Ovi-foci programhoz Algyő, az ezt célzó pályázat sikere esetén biztosítja a tervek megvalósításához szükséges 2,85 millió forintot – döntöttek a képviselők a 2014. február 26-i ülésükön azt követően, hogy áttekintették az ehhez kötődő projektet.
Orosházi László együttese hetven percen át emberhátrányban futballozott, mégis megverte a tavasszal eddig hibátlan algyőieket.
Félidei magabiztos vezetése után a folytatásban kiengedett, de így is öt góllal diadalmaskodott az Orosháza vendégeként az FKSE-Algyő csapata.
Egy helyett idén három helyszínen rendezték meg a hagyományos téli Héraklész Fizikai Felmérőt, amelyen idén összesen 1600 utánpótláskorú induló vett részt. Győrben, Szegeden és Tiszaújvárosban egyaránt ugyanazokban a számokban zajlott a megmérettetés.
Február első napján, szombaton, az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do Szakosztály vezetőedzője, Zsarkó Dániel Péter, valamint két sportolója, Kovács Angelika és Kiss Levente részt vett, a Battonyán megrendezett területi, összevont Taekwon-do edzésen. A tréninget Máté Zoltán VI. Danos mester, az ITF Taekwon-do Szövetség alelnöke vezényelte le.
Tiszafüreden rendezték meg, immáron második alkalommal az országos Tisza-tó Kupát. A versenyre 8 klub több mint 100 versenyzője nevezett. A harcművészek küzdelem és formagyakorlat kategóriákban mérhették össze tudásukat. Az Algyői Sportkör ITF Taekwon-do szakosztálya három fővel képviseltette magát, Bozsák Botond, Kiss Levente és Kovács Angelika személyében.
Az algyői csapat ifjúsági játékosai vezérletével a második félidőben átgázolt a hajdúszoboszlóiakon. Barok István legénységét az első félidőben még szoros csatára kényszerítették a vendég hajdúságiak, azonban a második játékrészben elfogyott a vendégek ereje, s a hazaiak, ifijátékosaik vezetésével sima nyolcgólos diadalt aratva (27-19) már három ponttal vezetik az NB II regionális csoportját.
Február 22-én Karcagon került megrendezésre a Játékos Sportverseny Országos elődöntője, ahova idén is eljutott iskolánk csapata a megyei első helyezésével. Itt III. lett az Algyő Fehér Ignác Általános Iskola.