Az idén először várta a látogatókat a Szent Anna-templom éjjel. A Templomok Éjszakáján, szeptember 14-én széles civil összefogással változatos programoknak adott otthont a templom.
Anna-napi búcsút tartottak a hétvégén Algyőn. Helyiek és elszármazottak találkozóját rendezték meg szombaton, majd koncertet adott az Osztováta együttes. Vasárnap ünnepi szentmisén vettek részt a hívek a Szent Anna-templomban.
Algyő Nagyközség Önkormányzata és a szervezők szeretettel várnak mindenkit az Anna-napi búcsú rendezvényeire.
A kereszténység legnagyobb ünnepe, Jézus feltámadásának emléknapja latinul pascha, héberül pészah. A magyar húsvét szó egyrészt a húshagyó keddtől tartó hústilalom végére utal, másrészt arra, hogy Krisztus feltámadása után felvette újra a testet (húst), harmadrészt utal a húsvéti szentáldozásra, mellyel a keresztény hívő teljesíti Jézus felhívását „vegyétek ez az én testem”...
Az alábbiakban közöljük az algyői Szent Anna Templomban tartandó húsvéti ünnepi misék időpontjait.
Szeretettel hívunk minden környékben lakó érdeklődőt az algyői református Istentiszteletekre! Találkozzunk minden hónap negyedik vasárnapján délelőtt 11. órakor az algyői Római katolikus templomban!
Karácsonykor, szentestén 23 órától az Algyői Faluvédő Polgárőr Egyesület forralt borral várja az algyőieket az Országzászlónál fölállított Betlehemnél, ahol 23 óra 30 perctől az Aranygyapjú Társulat pásztorjátékát tekinthetik meg.
Az algyői templomban református istentiszteletet tart Czirokné Botár Éva lelkész november 25-én (vasárnap) 11 órakor.
Az 50 évvel ezelőtt házasságot kötött hívekről október 28-án a 8:30-as mise keretében emlékeztek meg az Algyői Szent Anna plébánia templomban. Összesen 27 pár kötött házasságot 1962-ben az algyői templomban.
Pápai áldásokat vehettek át az október 28-i szentmise keretében azok, akik kiemelkedően sokat tettek az algyői egyházközségért és Algyő nagyközség szegényeiért.
Algyő Nagyközség Önkormányzata és az Algyői Faluház, Könyvtár és Tájház tisztelettel meghívja az érdeklődőket a település védőszentjéről elnevezett Szent Anna-napi búcsú rendezvényére.
446-ik búcsú volt a 2012-es évi. Az algyői busz 48 fővel indult el május 24-én reggel. Jó hangulatban, sok-sok ismerőssel, keltünk útra. Első nap Kolozsváron megtekinthettük a híres Botanikus kertet, melynek alapítója Alexander Borza volt. Ezt követte a főtéren lévő Szent Mihály templom látogatása, valamint szintén a főtéren található Mátyás király lovas szobra...
A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás. A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki Jézus tanítványaira, az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára.
Találkozzunk Pünkösd második napján (máj. 28.-án) de. 11. órakor a Római Katolikus templomban. A továbbiakban minden hónap utolsó vasárnapján gyűlünk össze.
A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 22-ére esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.