A keresztény egyház egyik fő ünnepe, mely a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. (Elnevezése a görög pentekosztész ’ötvenedik’ szóból származik.)
A zsidó vallásból ered, ahol a pészach utáni ötvenedik napon, sabouthkor az aratás, az első gyümölcsök, majd később a tízparancsolat adományozásának az emlékét ülték. A keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.
">
A keresztény egyház egyik fő ünnepe, mely a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. (Elnevezése a görög pentekosztész ’ötvenedik’ szóból származik.)
A zsidó vallásból ered, ahol a pészach utáni ötvenedik napon, sabouthkor az aratás, az első gyümölcsök, majd később a tízparancsolat adományozásának az emlékét ülték. A keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.
">
A keresztény egyház egyik fő ünnepe, mely a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. (Elnevezése a görög pentekosztész ’ötvenedik’ szóból származik.)
A zsidó vallásból ered, ahol a pészach utáni ötvenedik napon, sabouthkor az aratás, az első gyümölcsök, majd később a tízparancsolat adományozásának az emlékét ülték. A keresztény egyház annak emlékére tartja, hogy tanai szerint Jézus mennybemenetele után a Szentlélek leszállt az apostolokra.
A húsvéthoz alkalmazkodó pünkösd is mozgó ünnep a niceai zsinat (i. sz. 325) határozata óta. A máj. 10.–jún. 13-a között mozgó ünnep alkalmasnak bizonyult a tavaszi és nyári napforduló ősi európai szokásainak és hiedelmeinek a továbbélésére.
A középkori egyház az ünnep keresztény jellegének hangsúlyozására templomokban megjelenítette a bibliai eseményt. Az egyházi ünnep világi jellegét bizonyítják az azt tiltó rendelkezések. A legjellegzetesebb pünkösdi népszokások: az ügyességpróbákkal egybekötött pünkösdi királyválasztás, a lányok, legények (kisfiúk és kislányok) falufeljáró köszöntése (→ pünkösdölés), és a kislányok agrármágiával egybekötött köszöntése (→ pünkösdi királynéjárás).
A pünkösdhöz különböző eredetű és korú szokások fűződnek, a legarchaikusabb a pünkösdi királyválasztás. A pünkösdi királynéjárás a Dunántúlon még ma is élő népszokás, ha nem is eredeti tartalmában és formájában. Az ünnephez énekes-táncos, dramatikus gyermekjátékok is kapcsolódhatnak. Ezeknél a játékoknál két játékos feltartott karral kaput formál, ez alatt haladnak át a többiek, a „Bújj, bújj zöld ág…” szövegmotívum is erre utal (→ kapus játék, → zöld ág, → zöldághordás). Különböző rítusok és hiedelmek kapcsolódnak ehhez a naphoz hazánkban is, akárcsak a környező népeknél. Nálunk azonban a pünkösdnek nincs boszorkányos, rossz előjelű vagy halotti jellege.
A keleti szlávoknál jellegzetes az ünnep kapcsolata a vízzel és a rituális fürdéssel. Erre nálunk csak szórványos adatok vannak. Így pl. Szeged vidékén nemcsak → nagypénteken és → nagyszombaton, de pünkösd hajnalán is fürödtek a lányok a Tiszában. (→ katartikus rítusok) Általánosan is úgy tartották, hogy a pünkösdi hajnali fürdés egész évre mentesíti az embert a kelésektől. Május elsején és pünkösd napján a szent kutak vizében mosakodtak vagy abból ittak. A pünkösdi harmattal való mosakodás szeplőűző és szépségvarázsló: egyes helyeken mezítelenül szedték a rozsharmatot szemfájás és kelés ellen (→ harmatszedés); van példa pünkösdi locsolásra is. Egyes pünkösd hajnalán szedett növények gyógynövényként használatosak. A pünkösd termésjósló (→ termésjóslás) a gabonafélékre, valamint időjóslónap is. A pünkösd-napi tilalmak (→ tilalom) mezőgazdasági munkára és egyes házimunkákra, kivált kenyérsütésre vonatkoznak. Néhány helyen ilyenkor tartják a barátságkötő mátkálást (→ komatálküldés). Néhány gazdasági szokás is kapcsolatos pünkösddel: pünkösdkor cselédvásárt tartottak; ezen a napon szedték a báránydézsmát, ekkor kapták a pásztorok az ún. pünkösdi garast. Sok helyen minden községi pásztor élelem- és pénzadományt kapott minden háztól, ahonnan állatot őrzött. Egyes helyeken pünkösd vasárnapját megelőző este kongóztak a pásztorok (→ zajkeltés). Kirándulásokat, táncmulatságokat is rendeztek ezen a napon. A pünkösdi táplálkozással kapcsolatos néhány adat előírásos jellegre utal: pl. Kiskomáromban már ősszel koszorúba font gesztenyét tesznek a verembe, hogy pünkösdkor a ház előtt vagy az utcán fogyasszák el. Juhtartó gazdáknál szokásos a pünkösdi bárány megevése; egyes helyeken bizonyos édestésztákat esznek, hogy sárga legyen a kender. Az ünnep természetes jelképei a zöld ág és a rózsa a mo.-i pünkösdi szokásokban is szerepet játszanak. A zöld ággal díszítés legjelentősebb ideje a pünkösd. Egyes helyeken pünkösdkor állítják a májusfát. Tessedik Sámuel tudósít arról, hogy 1770-ben beszüntették a májusi fák vagy pünkösdi fák felállítását a templomban. A pünkösdi ünnepkör több jellegzetességét is magába foglaló szokás a pünkösdi ladikázás a sárközi Szeremléről. A legények zöld ágakkal feldíszített csónakokon pünkösd másnapján megcsónakáztatták a lányokat, akik erre az alkalomra díszes evezőket vittek magukkal. A rózsának az ünneppel való kapcsolatára a pünkösdi királynéjárás és pünkösdölés dalszövegei is utalnak. A pünkösdi királyné fejét általában rózsakoszorú díszíti, egyes változatokban rózsaszirmot hint maga körül. Lehetséges, hogy a pünkösdi rózsa és a pünkösdi énekekben szereplő Szent Erzsébet kapcsolatban állott Szent Erzsébet tiszteletével és az ún. rózsacsodával.
Felhasznált irodalom:
Szendrey Zsigmond: A tavasz, nyár és ősz ünnepkörének szokásai és hiedelmei (Ethn., 1941); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd (Bp., 1973); Dömötör Tekla: A népszokások költészete (Bp., 1974); Tátrai Zsuzsanna: A pünkösdi királynéjárás dunántúli változatainak szerkezeti elemzése (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1977)
34 napirendi pontot tárgyalt 2025. február 20-án Algyő Nagyközség Képviselő-testülete.
Azokat a családokat várják a Bóbita Bölcsődébe április 28-án és 29-én, akik a 2025/26-ös nevelési évben bölcsődei szolgáltatást szeretnének igénybe venni. Délelőtt 9 és délután 3 óra között van mód a beiratkozásra a Tiszavirág utca 44. szám alatti intézményben.
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Élelmiszerbiztonsági és Állategészségügyi Osztálya CS/I01/00657-5/2025. sz. határozata alapján Algyő Nagyközség közigazgatási területére 2025. március 31. – 2025. április 20-ig ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelek el!
Ezúton értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy Algyő Nagyközség Önkormányzata megbízásából a Kastélykert utcán a kivitelező megkezdi az útfelújítási munkálatok következő szakaszát, ezért 2025. március 24-től teljes szélességben lezárásra kerül a Kastélykert utca a településkaputól a Téglás utcáig.
Teltház előtt játszotta Vörös Edit, Teremi Trixi, Szirtes Gábor és Csere László az Asszonykám adj egy kis kimenőt! című darabot. Az előadás egy operett betétekkel tűzdelt kabaréműsor volt, amellyel két felvonáson keresztül örvendeztették meg a közönséget.