Elindult a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között. Az egyik reggeli járaton Márki-Zay Péter és Molnár Áron polgármester is beutazott Szegedre. Április közepéig ingyenesen lehet igénybe venni Szeged és Hódmezővásárhely között a vasút-villamost. Nagy volt az érdeklődés, már a korai órákban is sokan kipróbálták az új szerelvényeket.
Hegedűs Edit már 12 éve dolgozik azért, hogy a fiatalok és az idősebbek megszeressék a néptáncot. A 2022-ben Alkotói díjjal elismert tanítónő nemcsak a tánc szeretetét adja tovább, hanem egy olyan közösséget kovácsolt össze, akik nemcsak a hagyományőrzésben vesznek részt együtt, de a mindennapokban is számíthatnak egymásra...
Idén Eger városának foltvarrói látták vendégül az ország patchwork rajongóit a Magyar Foltvarró Céh évente megrendezett Országos Foltvarró Fesztiváljára. A három napos rendezvénysorozat szombati napján látogattunk el, az Algyői Foltvarrók Köre tagjai.
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az Algyői Polgármesteri Hivatal személyes ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint változik 2024. október 1. napjától.
Algyő Nagyközség Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében Algyő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete alakuló ülése 2024. október 1. napján 17:00 órakor kerül megtartásra az Algyői Faluházban (6750 Algyő, Búvár u. 5.).
Sipos József növényorvos Balogh László nyugdíjazása után került a Gyeviép Nkft.hez és látja el tanácsaival Algyőt. A címzetes egyetemi docensként dolgozó szakember szántóföldi növénytermesztés, kertészet és dísznövény területén is végez szaktanácsadást és gyakorlati munkát.