A hódmezővásárhelyi Stars of Hope Táncstúdió szeptember óta foglalkozik balerinákkal Algyőn. A lányok tehetségüket és tudásukat a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban mutatták be.
Heti egyszer jár át és tanítja klasszikus balett alapokra a táncosokat Mérnyei Ilona, a Stars of Hope Táncstúdió vezetője. Jelenleg 2 korcsoport indult, egy óvodás és egy kisiskolás csoport. Június 25-én az algyői balerinák és részt vettek a Táncstúdió által szervezett Balettgálán, amelynek Vásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ adott otthon, és amelyen minden csoport megmutathatta, mit tanult az elmúlt pár hónapban. Nagyon készültek a lányok az eseményre, és nagyon szépen helytálltak a színpadon.
Nyáron pihenő következik, de szeptemberben újra folytatódik a balettoktatás Algyőn is.
A szerződés aláírása ma megtörtént a kivitelező és az önkormányzat között. A munkálatok az új bekötőúttól a Téglás utcáig tartó szakaszt érintik, ahol szélesítik az utat, szegély és kerékpáros sáv készül, illetve egy leálló sáv a Téglás és a Kastélykert utca kereszteződésénél.
Szeptember harmadik hetében őszi foglalkozásra invitáltuk az óvodásokat az Algyői Tájházba. A téma a kukorica feldolgozása volt. A kicsik-nagyok kipróbálhatták, hogyan kell kukoricát morzsolni és a lemorzsolt szemeket ledarálni. Megtudhatták mire lehet használni a megmaradt csuhét és csutkát.
Hegedűs Edit már 12 éve dolgozik azért, hogy a fiatalok és az idősebbek megszeressék a néptáncot. A 2022-ben Alkotói díjjal elismert tanítónő nemcsak a tánc szeretetét adja tovább, hanem egy olyan közösséget kovácsolt össze, akik nemcsak a hagyományőrzésben vesznek részt együtt, de a mindennapokban is számíthatnak egymásra...
Idén Eger városának foltvarrói látták vendégül az ország patchwork rajongóit a Magyar Foltvarró Céh évente megrendezett Országos Foltvarró Fesztiváljára. A három napos rendezvénysorozat szombati napján látogattunk el, az Algyői Foltvarrók Köre tagjai.
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az Algyői Polgármesteri Hivatal személyes ügyfélfogadási rendje az alábbiak szerint változik 2024. október 1. napjától.