Algyő
...a Tisza virága

Martonosról az írott forrásokban először 1237-ben történik említés, a Martinus nevű kolostor kapcsán. 1335-ben is előfordul egy határleírásról szóló okiratban, majd a törökdúlással kerül kapcsolatba a falu neve, például Tinódi Lantos Sebestyén krónikás énekeiben bukkan elő.

Többször vált lakatlanná ezekben az időkben, de mindig újra benépesült. Köztudott, hogy 1552-ben a magyar hadak arattak itt jelentős győzelmet, de 1554-ben már török kézre került, három megmaradt adózó házzal, ám 1569-re ez a szám jelentősen megnövekedett. 1686-ban ez a falu is felszabadult a török alól, sáncai pedig ezek után a határőrvidék részévé vált. A Rákóczi-szabadságharc idején többször felgyújtották. A magyar lakosság újbóli betelepedése az 1750-es években indult el, akik Mária Terézia rendeletével 1774-ben kaptak a szerb lakossággal azonos jogokat. 1870-ben a falu megváltotta magát az úrbéri terhek alól, és fejlődésnek indult.

Martonosnak eredetileg nagyon kedvező volt a fekvése, ám a Tisza árszabályozásával, medrének megváltoztatásával ezt az adottságát elvesztette. Ma van vasútállomása, autóbusz-összeköttetése. Valamikor a Tiszán komp is közlekedett Keresztúr felé, de a kanizsai híd megépítésével elvesztette jelentőségét.

A mai Martonos falu jellegű település. Lakossága főleg mezőgazdasággal, zöldségfélék, paprika, burgonya, hagyma termesztésével foglalkozik, és fejlett az állattenyésztése is. Jelentős hagyománya van a kézműiparnak, hiszen az első céhek már 1826-ban megalakultak. Híresek voltak és maradtak a martonosi kosárfonó műhelyek és paprikaszárítók.

Martonos településnév eredetéről nincsenek pontos adatok. Állítólag egy Márton nevű halász élt ezen a helyen „az Aranyhegyen”, vagyis azon a magaslaton, amelyen a mai falu is van. Valószínűbbnek tűnik, hogy az itt épült Szent Márton kolostorral áll kapcsolatban a név, esetleg a Tisza medrének partját jelölő „mart” szóval.