× Hírek Önkormányzat E-Ügyintézés Turisztika Hasznos információk Események Facebook oldalunk Youtube oldalunk Instagram oldalunk
hu

Kevés gólos meccsen szoros csatában nagyon fontos győzelmet arattunk

|
2018. október 01. | Migrált hírek

Nem voltak jók az előjelek, lévén sem Temesvári, sem Gazsó nem volt hadra fogható, utóbbi például csak a lelátón foglalt helyet. Igaz a túl oldalon sem szerepelt az egykori szegedi (igaz csak rövid ideig), balkezes lövő, Pánczél Zoli is harcképtelen volt.

Végy, egy jó kapust mondja a kézilabda „reglama”, és ezzel mindkét csapat élt. A vendégeknél Nagy Dominik, nálunk a kapitány Kiss Olivér parádézott. Mindkettő hetest, heteseket védett, Olivér szerencsére valamivel többet. Közel ötven százalékos teljesítményt hozott az első játékrészben. Igaz a védekezésünk is jól muzsikált. Ám támadásban igen harmatos teljesítményt mutattak fiaink. Igen megéreztük a két sérültünk hiányát, bal szélről és beállóból nem voltunk veszélyesek (és akkor még finom voltam) A félidő utolsó másodperceiben a duda szó után (ami automatikus a harmincadik percben) gólt lőttek a vendégek és a két sípmester megadta az „időntúli” gólt. Na nem ez volt az egyetlen hibájuk, igaz becsületükre legyen mondva, kaptak rendesen mindkét oldalról (nem érdemtelenül).

A folytatásban szerencsére Valaczkai támadásban is pályán volt, s ha már támadhatott, lőtt is öt gólt. Ugyan ennyit zúzott Németh Gábor is, Aki az első harminc perc után 3/0 –val állt, ráadásul Ő legalább belőtte a heteseit, szemben Sunajkóval és Johnnal.
Sándor Roli jól készített elő, és ha nehezen is, de behúzták a fiúk a nagyon értékes két pontot. Az is igaz, hogy a vendégek egyszer 0-1-nél vezettek csupán.

ContiTech FKSE-Algyő-ÓAM-Ózdi KC 24-22 (11-10)

Algyő, 200 néző, vezette: Hornyik, Zörgő
FKSE: KISS O. – Balda 3, NÉMETH 5/2, Dolezsál 3, Tóth 1, John 3/2, Sunajkó 1. Csere: Gera (kapus), VALACZKAI 5, Maróti, Árpási, Sándor 2, Szabó 1, Magyar. Edző: Herbert Gábor.
Kiállítások: 10 ill. 10 perc. Hétméteresek: 7/4 ill. 5/2.
Herbert Gábor: - Először is gratulálok, mind az Ózdnak, mind a mieinknek. Ez egy nagyon kemény, férfias küzdelem volt, az történt, amitől egész héten tartottam, hogy belemegyünk, egy adok, kapokba (itt a hibákra gondolok), amelyből bármelyik csapat győztesen kerülhetett volna ki. Azzal tudtunk az Ózd fölé kerekedni, hogy végig stabil védekezés és bravúros kapus teljesítmény mellé, támadásban az utolsó tíz percre 2-3 jó teljesítmény párosult.

 

További hírek

Algyő területén biológiai szúnyoggyérítést végzett a Szemp-Air Kft. 2024. április 16-án (kedden) a nappali órákban.

2024. április 16. | Gazdaság Bővebben

Átadásra került 2024. április 12-én a felújított Komp utca. A szabadstrandra és a kikötőbe tartó forgalom növekedése miatt nagy szükség volt az út javítására.

2024. április 16. | Önkormányzat Bővebben

Dr. Molnár Mária csecsemő és gyermekorvos két új telefonos applikációt ismertetne meg a lakossággal.

2024. április 16. | Egészség, életmód Bővebben

A Helyi Választási Iroda (Algyői Polgármesteri Hivatal, 6750 Algyő Kastélykert u. 40.) 2024. április 20. napján (szombat) 8.00 és 16.00 óra között az egyéni listás (képviselő) jelölt, a polgármester jelölt és a nemzetiségi önkormányzati képviselőjelölt részére ajánlóív igénylés és kiadás céljából ügyeletet tart.

2024. április 16. | Önkormányzat Bővebben

A szegedi rendőrök a társhatóságok munkatársaival közösen ellenőriztek egy engedély nélküli rendezvényt. A rendőrség közleménye szerint most Algyőn csaptak le a driftelőkre.

2024. április 10. | Rendőrség Bővebben

×